Két magyar pap hálaadó szentmiséje a Szent Péter bazilikában
SZEMlélek 2019. augusztus 07.

Két magyar pap hálaadó szentmiséje a Szent Péter bazilikában

Pákozdi István atya, egyetemi lelkész, teológiai tanár és Szeghy Csaba Tamás atya, nemesapáti plébános összesen 46 év papi szolgálatért adtak hálát a Szent Péter bazilikában és a Szent István körtemplomban.

halaado.jpg

Pákozdi István atya pappá szentelésének 41. évfordulóját ünnepli, Szeghy Csaba atya pedig öt éves papi hivatásáért adott hálát.

Pákozdi atya 1979-1982 között Rómában, a Lateráni Egyetemen tanult és doktorált. Életének legszebb éveinek tekinti ezt az időszakot.

Szeghy Csaba Tamás atya ma hat falu plébánosa. Még 1984-ben kezdte meg tanulmányait Esztergomban, a Hittudományi Főiskolán - ahol Pákozdi atya volt a prefektusa -, de csak 5 évvel ezelőtt, 50 évesen szentelték pappá. Tanulmányait megszakítva ugyanis a boldogságkeresés útjára lépett, de sosem tudta elfelejteni életében az isteni meghívást a papi szolgálatra. 48 évesen egy medjugorjei zarándoklatról visszatérve érezte a sugallatot, hogy megírja püspökének és volt prefektusának: szeretne visszatérni a Hittudományi Főiskolára.

- A Jóisten, akit meghívott, annak a görbe utakból is tud egyenes utat csinálni – vallotta meg a beszélgetésben. Szeghy atya mindig az egyház közelségében élt. - A boldogság mindenki szívében ott van, csak fel kell fedezni. Ez a legcsodálatosabb érzés, amikor ezt felismerve döntést hozunk, hogy ezután csak az Istent szolgáljuk.

Pákozdi atya azt üzente a fiataloknak, hogy kövessék lelkük hívását és akkor lesznek teljesen boldogok.

(Forrás: vaticannews.va)

süti beállítások módosítása