Hivatalosan máig érvényben vannak a kiátkozások
Pénteken tartják az ökumenikus világimanapot
Hafenscher Károly: A reformáció 500 plusz éveit éljük
Chiara Lubich: a cél Jézus végrendeletének megvalósítása
Magyarországon volt először vallási béke
Egység a láthatáron?
Fabiny Tamás: Nem hiszek a könnyelmű ökumenében
Egységben a remény – megnyitották az Úrvacsora Évét
2020 az Úrvacsora Éve hazánkban
Lukács László: Nem elárulása a saját nézetemnek, ha nyitok a másik felé
Az élet minden területén tapasztaljuk, hogy a párbeszéd helyett vagdalkozás, az egymás megértésének szándéka helyett a másik ledorongolása folyik - sokszor nyomdafestéket nem tűrő szavakkal. Az amazóniai szinódus kapcsán is sokan sokféle módon nyilvánítottak véleményt, nem mindig nyitottan az együtt…
Megáldott stadionépítők
A jövő évben rendezik a X. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálét
A Kecskeméti Katona József Múzeum Szent vendégség (Eucharisztia/Úrvacsora) címmel rendezi meg a X. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálét 2020. március 7. és április 25. között a kecskeméti Cifrapalotában, májustól a budapesti Párbeszéd Házában, augusztusban és szeptemberben pedig a Műcsarnokban.