Újabb amerikai államban tiltották be a halálbüntetést
SZEMlélek 2021. február 08.

Újabb amerikai államban tiltották be a halálbüntetést

Szavaztak a marihuána fogyasztás engedélyezéséről is.

1_szerk.jpg

Lisa Montgomery halálos ítéletének végrehajtása kapcsán nemrég cikkeztünk arról, hogy Joe Biden amerikai elnök ígéretei között szerepelt a legsúlyosabb büntetési nem szövetségi szintű eltörlése. Ettől még az egyes államok fenntarthatják halálbüntetés-párti álláspontjukat, és végre is hajthatják a kiszabott ítéletet.

Így nézett ki 2020-ban az Amerikai Egyesült Államok "halálbüntetés-térképe", melyen a piros színnel jelölt államokban engedélyezett, a kékkel jelzett államokban tiltott a halálbüntetés, a lilára színezett államokban pedig a kormányzó által fenntartott moratórium van érvényben a kiszabott halálbüntetések végrehajtására.kepernyofelvetel_37.pngForrás: deathpenaltyinfo.org

Ez a térkép fog most változni, a pénteki szavazás után ugyanis a most még "piros" Virginia "kékké" fog változni. A pénteki alsóházi szavazáson a demokrata többséghez két republikánus delegált is csatlakozott a halálbüntetésről szóló törvénymódosítási javaslathoz, így 57-41 arányban szavazták azt meg. Korábban pedig a szenátus szavazott hasonló arányban. A republikánusok legnagyobb aggálya a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségének meghagyása volt a legsúlyosabb bűncselekményt elkövetők esetében. Valószínűleg többen is támogatták volna közülük a törvényjavaslatot, ha garanciát kapnak arra, hogy a halálbüntetést a tényleges életfogytiglan váltja fel.

A képviselők és a szenátorok megszavazták a marihuána legalizálását is, mely a kiskereskedelmi forgalomban legelőbb 2024-ben jelenhet meg.

Az alsóházban három republikánus képviselő nem szavazott, így csak demokrata támogatással fogadták el a javaslatot, a szenátusban azonban ketten is "átszavaztak" a konzervatív erő táborából (egy republikánus szenátor pedig nem adta le szavazatát). A republikánus alsóházi képviselő, Nick Freitas a szavazás után úgy nyilatkozott, ő támogatná a marihuána legalizálását engedő törvényjavaslatot, de azért szavazott nemmel, mert szerinte a javaslat túlságosan nagy piaci befolyást engedne a kormányzatnak. Mindkét ház elképzelése szerint ugyanis állami ügynökség ellenőrzése alá kellene vonni a piacot, szigorú korlátokat és követelményeket vezetve be a kiskereskedelmi engedélyekre.

Több republikánus alsóházi képviselő és szenátor is kifejezte felháborodását a javaslat miatt. James A. „Jay” Leftwich Jr. például arra figyelmeztetett, hogy a marihuána legalizálása közegészségügyi problémákat okozhat. Olyan tanulmányokra hivatkozott, melyek a fiatal dohányosok körében megnövekedett mentális egészségi kockázatokról szólnak, valamint az ehhez kapcsolódó szervezett bűnözés veszélyeire hívta fel a figyelmet. A demokraták szerint viszont sok legális gyógyszerkészítmény veszélyesebb, mint a marihuána. Don L. Scott Jr. demokrata képviselő arra hivatkozott, hogy Virginiában már most is virágzik a marihuána piaca. Szerinte itt a jó alkalom arra, hogy mindezt biztonságosabbá tegyék, és a szabályozással adóbevételeket szerezzenek belőle. Egy, az állam által megrendelt tanulmány szerint a kannabisz legális körülmények között való kereskedelme évi mintegy 300 millió dolláros adóbevételt eredményez.

Mozgalmas hetet tudhatnak maguk mögött a képviselők. A halálbüntetés eltörlése és a marihuána legalizálása mellett számos döntést kellett meghozniuk. Döntöttek például a bűncselekmények büntetési minimumainak eltörléséről, a pandémiával kapcsolatban az oltóanyagok szétosztását könnyítő intézkedésekről, de módosították - egyelőre még csak alsóházi jóváhagyással - az állami alkotmányt is, melynek értelmében a jogerősen elítéltek automatikusan visszanyernék szavazati jogukat.

Virginia államban ősszel képviselőházi (House of Delegates) választásokat tartanak. Akkor eldől, hogy a választópolgárok mennyire elégedettek a nem kis változást hozó képviselői döntésekkel.

Fordította és összeállította: Sáhó Eszter

(Forrás: washingtonpost.com, deathpenaltyinfo.org, nyitókép: a halálbüntetéseket eddig végrehajtó Greensville Correctional Center Virginia államban, npr.org)

süti beállítások módosítása