A Covid járvány tükröt tartott elénk, hitünk elé, és a kép elrémisztő. Olvasói vélemény.

Fortélyos félelem igazgat – írta József Attila, és ennek ma is tanúi vagyunk. Mintha nem hallanánk Jézus szavát, amikor feltámadása után belép az ijedt apostolokhoz: Ne féljetek! Vagy nem hallanánk meg Szent II. János Pál pápa megválasztásakor világba kiáltott üzenetét: Ne féljetek!

És mi félünk. Féltjük életünket. A földi, a biológiai életünket. Közben odadobjuk hitünket, megváltottságunkat. Mintha Isten már nem szeretne minket. Ez a járvány a hitünk nagy próbája: Hiszem-e, hogy van élet a testi halál után? Hiszem-e hogy Isten szerető jósága vár odaát, az örök életben? Hiszem-e, hogy Isten jót akar az életemben, hogy fontos vagyok neki?

Életünket Istentől kaptuk. Az evilági és az örök életet egyaránt. Mindkettő egymást kiegészítő nagy ajándék.

Isten feladatot bízott ránk itt a földön, és ehhez óvnunk kell földi életünket. De földi életünk féltése nem abszolutizálható.

Ha ugyanolyan erővel tartanánk bűnbánatot, törekednénk a megtérésre, mint ahogy a higiénés előírásokat (teljesen jogosan) betartjuk, akkor egyensúlyban élnénk. De félelmünkben földi éltünkért odadobjuk az örökéletet.

Egyházunk tanítása szerint örök életünk van. Ezt a keresztségben elnyertük. A halál csak átlépés egy nagyobb jóba. „Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.” – írja Pál apostol a Filippieknek. „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!” mondja Jézus.

A testi félelmünkben hagyjuk a lelkünket elpusztítani. A félelem mindig rossz tanácsadó. Akaratlanul is bűnre vezet. Péter háromszor tagadta meg Jézust, mert félt. És mi se képzeljük magunkat különbnek nála! Félelmünkben odavetettük kapcsolataink jó részét. Megbotránkozunk azokon, akik kevésbé félnek. Kőkemény ítéleteket gyártunk. Sokszor kötelességünket is elhanyagoljuk, mert ilyen időkben…

Különösen ki vagyunk éhezve az újabb hátborzongató hírekre, és azt sürgősen tovább adjuk, hadd féljen más is.

Nem Istenre figyelünk, hanem a hírekre, ami előszeretettel számol be a negatívumokról, mert az az igazi hír. Nem a meggyógyultak száma a lényeg, hanem az elhunytaké. Közben kettős mércével mérünk, ha Covid, akkor nagy a baj, de a cigaretta, alkohol, abortusz, az jog. Pedig abba sokkal többen halnak bele. Mindez a humanitás látszatát keltve zajlik. Pedig egy valóban emberhez illő tett ez volna: „Tartsatok bűnbánatot, mert elközelgett a menyek országa!”

A Covid arra hívja fel a figyelmet, hogy életünk nem a mi birtokunk, Isten kezében vagyunk. Ha Hozzá fordulunk, megtérünk, akkor ez csodává válik, mint oly sok szent, és szentté nem avatott hívő életében. A keresztények nem elfutottak a járványok elől, hanem pont a betegek, leprások, pestisesek közé mentek. Ápolták, vigasztalták őket. Utat mutattak nekik az örök élet felé. Félelmünkben sokakat feláldoztunk. Az időseket, akiket egészségük érdekében nem látogatunk, és ők lassan lelkileg belehalnak a magányba. A diákokat, akik nem tanulhatnak rendesen, akiket megfosztottunk a számukra életfontosságú kortárs kapcsolatoktól. A nagycsaládokat, akik nem jöhetnek össze ünnepelni, mert túl sokan vannak… Ezek hatásai csak később jelentkeznek, nem mérhetők számokban, de lehet, hogy sokkal súlyosabb gondot fognak hosszútávon jelenteni, mint a jelenlegi járvány. A testi életünk védelmében odadobtuk mindazt, amitől ember az ember, mert döntéseinket fortélyos félelem igazgatja.

A félelem emberi dolog, sokszor ösztönös reakció. Védelem sok rossztól, vakmerőségtől. De mint minden emberinek, amelynek van jó oldala, van fonákja is, és a Sátán nagy kísértésekre kihasználhatja. Ma sajnos ennek vagyunk tanúi. Mindez nem jelenti azt, hogy ne tartsuk be a járványügyi intézkedéseket. Tartsuk meg a távolságot, fertőtlenítsünk, hordjunk maszkot! Ha valaki e sorokból ezt olvasta ki, az teljesen félreértette.

Nem az óvatossággal a van a gond, hanem azzal, ami a lelkünkben van.

Erre csak Istenhez fordulással lehet felelni. Hinni gondviselő szeretetében, megváltó szenvedésében és feltámadásában. Hinni abban, hogy minket is hív: Gyertek hozzám mind, akik elfáradtatok, akik az élet terheit hordozzátok! „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.”

A maszk jelkép. Isten, amikor megteremtette az embert, a saját képmására teremtette. Arcunk Isten arcát tükrözi. De most eltakarjuk. Ezzel megvédjük magunkat, de nem látjuk meg Isten arcát a másik emberben, és ő sem látja meg a mienkben. Sokszor még kedves ismerőseinket sem ismerjük meg. Még Jézusra is maszkot húznánk, pedig a fényes istenarcot nem maszk, hanem vér, s fájdalom fedi.

Ne engedjük, hogy megváltásunk titkát elvegye a félelem!

Ujházy András

(Nyitókép: kaposvarmost.hu)