Maga alá temette a kántort az összeomló horvát templom
SZEMlélek 2021. január 14.

Maga alá temette a kántort az összeomló horvát templom

Három ember ki tudott menekülni az épületből.

zazina3.jpg

A tavalyi év legvégén történt, Magyarországon is érzékelhető földrengések sorozata súlyos károkat okozott az epicentrum közvetlen környezetében. A Petrinjától néhány kilométerre található Žažina település templomában négyen tartózkodtak a 6,4-es erősségű rengés idején, 2020. december 29-én. Az épület 15 méteres tornya a földmozgás miatt összeomlott, s míg hárman kisebb sérülésekkel túlélték a katasztrófát, a 65 éves Stanko Zec kántor belehalt az omlás miatti sérüléseibe.

Ferenc pápa Twitteren fejezte ki együttérzését az áldozatokkal, jelezve, hogy külön imádkozik azokért, akik életüket vesztették a földrengés miatt.

papa_foldreng.jpg

Képek a templomról a földrengés előtt és után (a fotóra kattintva galéria nyílik):

Összeállította: Gégény István

(Forrás: premierchristian.news)

süti beállítások módosítása