Minden kihívás lehetőséget ad rácsodálkozni azokra a kincsekre, amelyekkel megajándékozott az élet.

Semmi romantikus nincs egy világjárványban. Életveszélyes állapotban van a világ társadalma, gyilkos kór tizedel bennünket, állandósult félelem lebeg a levegőben. Joggal aggódunk, miközben reménykedünk, hogy megússzuk, hogy túlélik a szeretteink, hogy hamarosan vége lesz.

Nem lenne jó hozzáállás azonban, ha csupán túlélni szeretnénk ezt az időszakot. A járványt is meg kell élni, nincs más választásunk. Minden újabb járványos napon felébredünk, nekilendülünk az előttünk álló kihívásoknak: ki iskolába indul, ki munkahelyre – ami talán valamelyik otthoni szoba egyik sarkát jelenti most –, ki kórházba, ki hivatalba. És mindeközben jól tesszük, ha nem felejtünk el szeretni.

– Hogy értsd, egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell – üzeni Zorán közismert dala. – Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk – mutat rá ugyanerre egy kicsit más megközelítésből Simone Weil.

E filozofikusnak tűnő gondolatok nem a négy fal közti unatkozás közben jutottak eszembe, ellenkezőleg. Épp sétáltam a falunk utcáin, a feleségemmel közösen. Viccesnek tűnik ezekre a "kapuzárás előtti", 20 óra előtt befejezendő kimozdulásokra egészségügyi sétaként hivatkozni, a romantikus andalgás jobban illene rájuk. Mégis, a teendők sodrából és az épületek kényszerű fogságából való kilépés, a szellemi kikapcs, egyben párkapcsolati bekapcs igenis pozitív hatással van a szívre, így a pszichére és a szómára (lélekre és testre) egyaránt, csak ez másként értelmezhető cardio-zásként.

Nem vagyok párkapcsolati szakértő, viszont párkapcsolatban élek, így tapasztalati úton tudom, mennyire nagy szükség van ezekre a sétákra, az együtt töltött, semmit-tevésnek tűnő időre, közben a megosztásra, meghallgatásra, befogadásra, vagy egyszerűen csak a tényleges, akár szótlan együtt-lépegetésre. Nem véletlen, hogy ezeken az esti körökön ritkán vagyunk magányosak: más párok, családok is rendszeresen romantizálnak – néha mi is a gyermekeinkkel közösen zárjuk így a napot.

A technológiai fejlődés rohama nem lassít, az audiovideo-idiotizmus járványa mindannyiunkat megfertőzhet, és ez ellen nincs védőoltás. A séta, a kimozdulás, a "szellőztetés" lehetősége ugyanakkor nagyon keveseket kivéve szinte mindannyiunk számára adottság.

Egyedül, párosan, a velünk együtt lakókkal közösen – sokan még variálni is tudják a felállásokat, az útvonalakat, a rászánt időt.

A kapcsolatunk, a lelkünk, a levegő mind ott van, karnyújtásnyira tőlünk. Engedjük meg magunknak, hogy néha ne tegyünk semmi "fontosat", hangosat, látványosat, viszont adjuk meg a szívünknek és a szeretteinknek azt, amit nem csupán járvány idején érdemelnek meg.

(Illusztráció: freepik.com)