Uhrin Klára roma-magyar származású zenetanár, zenész sorsfordító története.
Hétről-hétre újabb olyan történettel – interjúval, videós cikkel – jelentkezünk a SZEMléleken, amelynek főszereplője képes volt nem csupán saját sorsát az előítéletek, társadalmi berögződések árjával szemben megfordítani, de mások életére is sorsfordító hatást gyakorol. A SORSFORDÍTÓK sorozat eddig megjelent részei ide kattintva érhetők el.
– Kérem mutassa be azt a családi környezetet, ahol felnőtt!
– Békés megyében, Gyomaendrődön születtem és nevelkedtem. Vegyes családból származom: édesapám magyar, édesanyám roma származású. Ez a kettősség a mai napig végigkísér, és amennyire meghatározó, ugyanannyira természetes is az életemben. Sosem éreztem különbséget. Ugyanúgy éltünk, mint bármelyik magyar család a városban. A szüleim dolgoztak, mi a testvéreimmel tanultunk. Ugyanez volt jellemző a környezetemben élő más cigány vagy vegyes családokra is. Gyomán nem éltek nagyobb, összetartó, sem hagyományőrző közösségekben a romák. Anyukám részéről tágabb és talán összetartóbb, közvetlenebb volt a család. Volt sok rokon, unokatestvér, gyerekkorunkban sokat voltunk együtt. Apáméknál ez nem volt jellemző, itt nem volt olyan erős kötődés a család más tagjaival. Egyetlen különbséget tapasztaltam csak: az egyik helyen közvetlenebbek, nyitottabbak, egyszerűbbek voltak az emberek, oldottabb volt a légkör, a család másik részében pedig visszafogottabb, szigorúbb, sokkal kimértebb volt mindenki. Nem volt annyi érintés, sem hangos szó. Itt „illett” viselkedni.
– Most mivel foglalkozik?
– Jelenleg egy művészeti iskolában dolgozom, népzenét, népi hangszereket (citera, furulya) és szolfézst tanítok, mellette pedig a Sugalló moldvai zenekarban játszom furulyásként. Gimnáziumi tanulmányaim után a Nyíregyházi Főiskola ének-zene-népzene tagozatán tanultam, az első diplomámat itt szereztem. Már a tanulmányaim közben elkezdtem tanítani több kisebb, környékbeli településen, hamar teljes állásban is elhelyezkedtem. A diploma megszerzése után Nyíregyházán telepedtem le, férjhez mentem – hét év tanítás után jöttem el az iskolából, két gyermekemmel öt évet voltam otthon. Nem sikerült újra elhelyezkednem, így jött a továbbtanulás ötlete. Ezúton kicsit messzebb volt az iskola: felvételt nyertem Budapestre, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi fúvós mesterszakára, amit egyéni tanrenddel, nappali tagozaton végeztem el – ekkor kerültem be a Nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégiumba is. Később újra tanítani kezdtem, jelenleg is zenetanárként dolgozom.
– Milyen többletet adott a szakkollégium?
– A szakkollégium ötlete hirtelen jött, amikor kiderült, hogy csak nappali képzésben tudok tanulni az egyetemen és csupán óraadói munkám van mellette. A Roma Szakkollégiumi Hálózat ekkor még nagyon új volt, az előző évben alakultak az első kollégiumok. Nagyon örültem a lehetőségnek, az ott töltött évekért a mai napig hálás vagyok. Mivel a munkám egy részét már akkor is hátrányos helyzetű települések kis iskoláiban végeztem, különösképpen jól jött az ottani szakmai háttér, a sokféle szakirányú, módszertani-pedagógiai képzés.
Nagyon sokat jelentett számomra az a lelki háttér is, amit ebben a közösségben megtapasztalhattam. Gyerekkorom óta van egy hitbeli elköteleződésem, és itt úgy éreztem, újra közelebb kerültem az Úrhoz. Tudtam, hogy nem véletlenül kerültem ide, ezért megpróbáltam hasznosan, aktívan eltölteni ezt a néhány évet.
Jó emberekkel találkoztam, nagyon jó viszonyban voltam a csoporttársaimmal és az oktatókkal, mentorokkal is. Egy dolgot nagyon sajnáltam: azt, hogy a korábbi tanulmányaim során nem volt ilyen lehetőségem! Fiatalabb koromban nagyon nagy szükségem lett volna rá.
– Találkozott-e eddigi életútja során személyesen a származásával kapcsolatos kritikával, előítélettel?
– Sajnos az előítéletességet én is megtapasztaltam elég korán, annak ellenére, hogy minket gyerekkorunkban nem ért ezzel kapcsolatosan nagyobb trauma és nem is éreztem magam másnak, mint a többiek. Mégis, volt a naplóban a nevem mellett egy C betű. Érdekes emlék maradt. Pontosan tudtam már akkor, 7 évesen is, hogy mit jelent, de meglepő módon nem bántott. Inkább csak elgondolkodtatott… hogy miért? Azután sem bántak velem másként, mint a többiekkel, semmi nem változott. Csak egyszerűen ott volt és kész. Én sem viselkedtem másként ettől, és főleg azt nem éreztem, hogy bármivel is rosszabb lennék, mint a többiek. Mindenesetre a mindenkori identitásomnak szerves része lett. A későbbiek során sokkal inkább előnyömre vált az, hogy ezzel a származással is lehet gimnáziumban, sőt, felsőoktatásban tanulni. És lehet pedagógusként is visszamenni roma gyerekek közé.
– A médiában legtöbbször negatív esetekben találkozunk romákkal, ritkábban kivételes tehetségek kerülnek reflektorfénybe. A két szélső helyzet között bizonnyal sokkal színesebb, gazdagabb a magyarországi romák világa. Hogyan tudná röviden bemutatni a roma társadalmat napjainkban – helyes-e egyáltalán ilyen társadalmi megkülönböztetéssel élni?
– Úgy vélem, hogy semmifajta előítélettel, sem társadalmi megkülönböztetéssel nem helyes élni.
A legnagyobb probléma szerintem, hogy a mélyszegénységet mint társadalmi jelenséget teljes mértékben azonosítják a cigánysággal. Ez már rögtön két előítélet: lenézek valakit azért, mert szegény, de lenézem a származása miatt is. Sok esetben hiányzik a jó szándék és az empátia az emberekből. Véleményem szerint a média csak ront ezen a helyzeten.
Épp azzal, hogy csak a szélsőségeket emeli ki. Önmagában ami átlagos, jó, az nem számít hírértékűnek. Pedig a romák közt is vannak ugyanolyan átlagemberek, mint a magyarok közt – akik tanulnak, dolgoznak, élik a mindennapjaikat. És igen, bármilyen szerepet és feladatkört is betölthetnek a hétköznapokban, hiszen nincs ez „színre” leosztva. Ezért kell tanulni. Hogy minél több helyen jelen legyünk. És akkor talán természetesebb lesz az emberek számára a jelenlétünk.
– Változott-e az elmúlt évtizedekben Ön szerint a romákkal szembeni össztársadalmi hozzáállás?
– Szerintem rosszabb lett. Lehet, hogy azért érzem csak így, mert a gyerekkori élményeimhez tudok viszonyítani, akkor pedig más környezetben éltem. Békés megyében nem volt különösebben nagy ellentét a cigányok és a magyarok közt, nem is volt meghatározó számú roma lakosság. Ilyen szempontból a jelenlegi környezetem – Szabolcs és Borsod megye – lényegesen más. Először itt tapasztaltam meg ezt a hatalmas és egyre növekvő szakadékot a társadalmi rétegek között. Azt látom, hogy a helyzet csak fokozódik. Vannak egyre gazdagabbak és egyre szegényebbek, és kezd eltűnni, elfogyni az átlag középosztály. A romáknak így egyre nehezebb tartani a szintet, nem lesz hová fölkapaszkodni. 2020-ban sincs másképp a megkülönböztetés. Van, volt és lesz is. Sajnos, míg ember az ember... Sok-sok pozitív példa kell, de bármennyi is kevés ahhoz, hogy gyökereiben megváltoztassa az emberek egymáshoz való viszonyulását.
– A munka világában érik-e előnyök vagy hátrányok hazánkban jelenleg a romákat?
– Hátrányok sokkal inkább. Időnként előnyök is, például akkor, amikor pályázati pénzforrást lehet szerezni bizonyos feladatok ellátására, amit kifejezetten romák foglalkoztatására írnak ki. Akkor „muszáj odarakni” valakit. Bocsánat, de sokan visszaélnek ezzel! Tisztelet a kivételnek! Mert persze vannak, akik tényleg segíteni akarnak.
– Mit tanácsolna azoknak, akikben különböző benyomások hatására negatív kép él a romákkal kapcsolatban?
– Attól függ, hogy az illetőt zavarja-e ez, és van-e benne hajlandóság arra, hogy legyőzze ezeket a rossz tapasztalatokat. Ellenkező esetben fölösleges győzködni bárkit. Persze létezik „érzékenyítés” a témával kapcsolatban, tanultam is ilyesmit, és van, ahol beválik. Például gyerekek között. Minél idősebb az ember, annál nehezebb.
– Mit üzenne azon roma társainak, akik szívesen választanának értelmiségi pályát?
– Azt, hogy egyetlen kiút a tanulás, a kitartás, a szorgalom. Hogy legyenek bátrak a céljaik is, és legyenek kitartóak ezek megvalósításában! Ne hagyják magukat lebeszélni és ne legyenek kishitűek!
Az ember könnyen azonosul azzal a szereppel, amit a környezete kiszab számára (legyen az akár jó, akár rossz). Senkit ne ez határozzon meg! Ez mindenképpen tévút.
Tanuljanak, hogy minél több feladatkört elláthassanak! Csak ez lehet példaértékű.
– Milyen fejlődési lehetőséget, konkrét lépéseket lát reálisnak a romák és nem romák közötti párbeszéd terén?
– Minél több közös projektben kell részt venni – közös célokat kitűzni és azokért együtt dolgozni, a sikerekben osztozni. Mellesleg azon a szinten, ahol a szakmaiság a mérték, ott a résztvevők etnikai hovatartozása már nem mérvadó. Minden területen jónak gondolom a személyes mentorálást, szükséges helyzetekben a mediációt is.
Beszélgetőtárs: Gégény István
* * *
A cikk elkészítését az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta a Nemzeti Tehetség Program részeként, "A tehetséges fiatalok társadalmi felelősségvállalásának erősítése, valamint a tehetséges fiatalok közösségbe, kiemelten alumni közösségbe szerveződésének támogatása" projekt keretében.
