Nagy szükségük van rá, és nekünk is, hogy áldjuk őket.

Kevés olyan szitokszó van a világon, mint az, hogy politikus. Pusztán az említése is képes lángra lobbantani bárkit, aki arra érzékeny. Ilyen fajta érzékenységből sajnos nincsen hiány.

A cselekvésmódunk irányultsága a körülöttünk élő emberek felé a mi személyes politikánk. Nekünk is vannak belügyeink, külügyeink és dolgaink intézése felett hatalmat gyakorlunk. Általában meg tudjuk nevezni azt az értéket, eszmét, irányvonalat, ami alapján meghozunk egy döntést és igyekszünk felelősségteljesen viselni a vele járó következményeket.

Olyan politikus még nem született, akit mindenki szeretettel fogadna, a népszerűségük is gyakran attól függ, mennyi érdeket tudnak kiszolgálni egy ciklus alatt. A demokrácia önmagában alkalmatlan az egység megteremtésére, ezért illúzió is elvárni, hiszen eleve a megosztottságra épít. Ha az egyik, akkor a másik nem. Így nem, ha úgy igen.

Hazánk bératyjai annyi átkot hordanak, hogy még az összes ükunokájuk is vinni fogja, ha Jézus Krisztus nem jön addig vissza. A törzsfőink megítélése sokszor abból fakad, hogy bennünk mekkora mértékű hatalomvágy van.

Minél kevésbé gyakorolhattunk hatalmat életünk során és minél kevésbé van önuralmunk, annál jobban vágyunk arra, hogy másokon uralkodjunk. 

És annál jobban gyűlöljük azokat, akik ezt gyakorolják felettünk. Ehhez hozzá jön még az is, hogy azokat is utáljuk, akik hasonlítanak azokra, akik közvetlenül gyakorolták felettünk a hatalmat. Egyszerű logikával kikövetkeztethető, mi lehet a baja annak, aki folyton azon puffog, hogy az aktuális, vagy a régi hatalom mit csinált, vagy nem csinált. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehetnek jó meglátásai, vagy nem lehet igaza – itt az önmérgezésről van szó és arról, hogy nem hagyhatjuk, hogy a mindennapjainkat tönkre tegyük.

Nem Gyurcsány Ferenc tehet arról, hogy mi postások vagyunk – ezt mondtam a jobbos kollégáimnak, akik panaszkodtak a fizetésük miatt a Postán. De nem is Orbán Viktor, ezt meg a balosoknak. Személyes döntéseinket nem kenhetjük másokra, főleg olyan politikusokra, akik igen messze vannak tőlünk. Nem volt túl népszerű vélemény, de attól még igaz.

A jobboldalnak jó hír, hogy Jézus Krisztus Gyurcsány Ferencért és Soros Györgyért is meghalt. És ez a bal oldalnak még jobb hír. Ha ezt sikerül mindkét oldalnak igazán megérteni, akkor gyönyörű életünk lesz ebben az országban.

Nehéz elfogadni, hogy aki nem megy el politikusnak, nem vállalja az ezzel járó gyakorlatilag folyamatos megkövezést, az miért beszél arról egész nap. Aki meg annak áll, ezt nyilván vállalja, de nem hinném, hogy élvezi és boldog ember lesz tőle. Érdekek millióival ütközik minden nap. Senkinek nem lehet érdeke, hogy ha még alkalmatlannak is ítéljük, folyamatosan szitkozódjunk és átkozódjunk, mert ezzel semmit nem használunk a Köznek. Senki nem lesz jobban tőle, senki nem épül belőle és az a fajta gyomorforgató cinizmus és szarkazmus, amivel a két oldal egymást, de legfőképpen önmagát mérgezi – ez semmilyen jó gyümölcsöt nem terem sem neki, sem az egész országnak.

Ha bárkit megválasztanak ennek az országnak az élére, akkor azt tisztelnünk kellene. Lehet, hogy nem értünk vele egyet és sosem fogunk, de senkinek nem használ a folyamatos, ironikus kritizálás, agyonelemezgetés, vélt vagy valós tettek jobbnak vélt megoldása.

Átokszórásunk csak rontja az egész nemzetünk helyzetét és erősen mérgezi a mindennapjainkat. Olyan ember nincs ebben az országban, aki ne tudna kicsit szebben rendet rakni maga körül, ne tudna kötelességtudóbban dogozni, a vele és közelében élők életét szebbé és jobbá tenni, vagy akár önmagával nagyobb békességben élni azzal, hogy a száját csak akkor nyitja szóra, ha azzal épít.

 (Illusztráció forrása: zoom.hu)