A társadalmi érzékenyítésnek van létjogosultsága. De nem mindegy, hogy annak mi a célja. Olvasói levelet teszünk közzé a közös gondolkodás jegyében.

Mára a közgondolkodást erősen tematizáló, már-már a vírusjárványt is időnként háttérbe szorító, meghatározóvá előlépett téma foglalkoztatja a közvéleményt. Vagy legalább is senki sem „menekülhet” a téma elől, nem teheti meg, hogy ne foglalkozzon vele. Így hasonlatossá is vált a vírusjárványhoz, az elől sem lehet elmenekülni.

De vegyük górcső alá másfajta megközelítésben.

Abban biztosan mindenki egyetért, hogy sokfajta érzékenyítés létezik és szükséges is társadalmunkban. Például a generációk közötti érzékenyítés a különbségek elfogadására, tolerálására.

Mára a történelem során eddig nem tapasztalt különbségek alakultak ki a generációk között az átélt élmények (ami a hosszabb átlagos élettartamból is következik), a technika robbanásszerű fejlődése és ezzel az életmódunk alapvető megváltozása folytán az együtt élő generációk között. Ez mára már-már kibékíthetetlen ellentéteket szül, ezért különösen fontos a különböző generációk egymás iránti megértése, toleranciája, egymás el- és befogadása.

De érzékenyítés szükséges a kismamák, vagy a nagycsaládosok irányában is, akik általában más élethelyzetben vannak, többnyire rosszabbak az anyagi körülményeik, ugyanakkor rengeteg értéket tudnak teremteni és adni a társadalom más tagjai számára. Továbbá érzékenyítés fontos a fogyatékkal élők vagy akár csak a tanulásban akadályozottak el- és befogadása érdekében. (De említhetnénk akár a határon túli magyarságot is, akiknek az el- és befogadása ugyancsak érzékenyítést kíván meg a társadalomtól.)

Mindezeknek a sorában csak egy a nemi vagy szexuális irányultság különbözőségének az elfogadása, és azt gondolom, hogy nem is kerülhet a lista elejére.

Az a kifejezés, hogy pozitív diszkrimináció, nálunk a köztudatba először a határon túli magyarokkal kapcsolatban került be, még a ’90-es években. Akkor ez a külhoni magyarság törekvéseinek támogatását volt hivatott kifejezni, mivel a szomszédos országokban a szocializmus időszaka alatt is (ld. pl. Romániában a Ceaucescu-diktatúra idején), majd annak összeomlása után még inkább feléledő újnacionalizmus idején a magyar kisebbség kifejezetten hátrányos megkülönböztetésben részesült. A pozitív diszkrimináció azt jelentette, hogy egy kisebbség többlet figyelmet kell, hogy kapjon annak érdekében, hogy a többségi társadalom fel- és elismerje jogos törekvéseit és egyenlő bánásmódban részesítse. Aztán a ’90-es évek vége felé, ill. a 2000-es években a nők egyenlő elbánásban való részesítése kapcsán került ismét előtérbe a pozitív diszkrimináció: a férfiakkal egyenlő munkaerőpiaci esélyek, azonos fizetések követelése, lehetőség a vállalati közép- és felsővezetésbe való bekerülés érdekében, stb. Azután a nagycsaládosok, a fogyatékkal élők, hátrányos helyzetű települések ill. az ott élő emberek, fiatalok, romák, stb. érdekében is előkerült e kifejezés.

Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy a pozitív diszkrimináció szükséges egy demokráciában ahhoz, hogy a hátrányokkal küzdő embercsoportok, régiók, települések, stb. helyzetén javítani tudjunk. Ám ennek csak akkor és addig van létjogosultsága, ameddig az adott társadalmi probléma nem orvosolódik, a hátrányos helyzet nem szűnik meg. Ez után már átcsap ideológia-propagandisztikus törekvéssé, amelynek az eredeti céljához már nem sok köze van.

A homoszexualitás, mint társadalmi jelenség nem újkeletű, korábbi korokban is jelen volt, de sosem volt mintaként, követendő példaként állítva a társadalom többsége számára.

Ma a homoszexualitás, akárcsak korábban, nyilvánvalóan egy kisebbséget érint. Nos, mint fentebb írtam, a pozitív diszkrimináció esetükben is egy lehetőség: itt azt gondolom, hogy a homoszexualitás nem követendő társadalmi minta, nem arra van szükség, hogy úgymond a hátrányos helyzetüket leküzdjék. Ám még ha így gondoljuk is, a melegfelvonulások és a háttérben meglévő erős társadalmi lobbi ezt a szerepet már betöltötte. Ezután ami jön, az már a propaganda, ideológia nyomásgyakorlás, aminek pedig nincs köze a társadalmi elfogadáshoz. 

Jól mutatja ezt számos civil szervezet állásfoglalása ezzel kapcsolatban: a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) nyilatkozatában egy a gyermekek nevelésével kapcsolatos jelzőrendszer továbbfejlesztésére tesz javaslatot. Ennek értelmében „a szexuális nevelésre alkalmas – különösen is a szexuális kisebbségekkel is foglalkozó - kiadványok, rádióműsorok, filmek, valamint az ilyen célú egyéb online tartalmak tekintetében” javasolják, „hogy azokat – mint a televízióban már régóta megszokott – kötelezően lássák el az alábbi tájékoztató szöveggel: „szexuális érzékenyítést és nevelést célzó kiadvány/műsor/film/tartalom”. Ez nyilvánvalóan jelentős visszatartó erőt jelentene a „propaganda” számára.

Továbbá a nyilatkozat megfogalmazói elvárják, hogy „a szexuális tárgyú érzékenyítés során legyen szükség a szülők előzetes, pontos tájékoztatása utáni írásbeli engedélyére...”, valamint egy alsó korhatár is legyen meghatározva, amikortól egyáltalán engedélyezhető a szexuális érzékenyítés. Ez pedig egyértelműen összhangban van azzal, amit többek között Bagdy Emőke klinikai pszichológiai szakértő fogalmazott meg a témában, amiért persze hideget-meleget is kapott egyaránt. Szerinte 3-6 éves kor a saját nemmel való azonosulás szenzitív időszaka, így ebben a korszakban nagyon veszélyes az ilyenfajta „érzékenyítés”. Ennek később lehetne itt az ideje, amikor már egy tudatos nevelési folyamatban vesz részt a gyermek, amely az iskoláskori időszakkal veszi kezdetét.

Nézzük, mit mond a toleranciájáról is ismert Ferenc pápa ebben a kérdésben. Természetesen nem a magyarországi szexuális érzékenyítés témájáról, hanem a homoszexualitásról, illetve különösen a meleglobbiról. "Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt?” – nyilatkozta még 2013-ban. Ezzel a pápa a melegek integrációja mellett tette le a voksot: nem kirekeszteni, hanem befogadni kell őket. Ezt későbbi nyilatkozataiban is megerősítette, ám azt is egyértelműen megfogalmazta, hogy „a házasság egy férfi és egy nő között köttetik”, továbbá hogy „a családot veszélyeztetik azok az egyre nagyobb számban látható törekvések, amelyekkel némelyek magának az házasságnak az intézményét kívánják újradefiniálni” … Az állásfoglalás egyértelmű: a homoszexualitást propagálni és a társadalom minden szegmensében nap-nap szembesíteni az embereket ezzel a jelenséggel határozottan veszélyes törekvés.  A pápa szerint is a legfőbb baj a homoszexualitás politikai célzatú propagálása, amely mögött különféle „lobby” szervezetek állnak, és a célzatuk meglehetősen politikai-ideológiai.

Valójában ezzel a szexuális érzékenyítés témával nem az a gond, hogy egy kisebbség problémája iránt kell érzékenynek lenni, hanem az, hogy túl van propagálva.

Ez nem elfogadott társadalmi norma, ami természetesen nem jelenti azt, hogy nem kell tolerálni a különbözőséget. A szexuális érzékenyítés ráadásul egy olyan életszakaszban célozza meg a többséget, amikor a legnagyobb kárt lehet vele okozni. A propaganda eszközeivel pedig az a legnagyobb baj, hogy általában semmilyen pozitív társadalmi hatást nem lehet azokkal elérni.

Szilágyi Zsolt

(Nyitókép: pixabay.com)