Egyház a kocsmában is
SZEMlélek 2020. szeptember 15.

Egyház a kocsmában is

Az egyház mindenütt van, ahol emberek vannak.

berlin-picknick.jpg Piknikkel egybekötött szabadtéri istentiszteleten iktatták be a berlini evangélikus városi misszió új vezetőjét, aki elmondta: „Szívügyem a bátran és örömmel kísérletező egyház. A dinamikusan változó világban az egyháznak ki kell jönnie a templomok falai közül.

Az egyház mindenütt lehet - a kocsmában, ahol fontos dolgokat beszélnek meg az emberek vagy a gördeszkás pályán, ahol a fiatalok találkoznak."

Christian Ceconi korábbi szolgálati helyén, Torontóban életre hívták a „Dinner-Church“- vacsorázós istentiszteleteket, mert azt tapasztalták, hogy az étkezés mindig jól működik. Nem leváltani akarják a hagyományos templomot, hanem kiegészíteni. Hiszen Jézus is asztalhoz ült és együtt étkezett mindenkivel, mi viszont meglehetősen válogatósak vagyunk - fogalmaz Ceconi. Jézus nem tett különbséget és nem volt tekintettel azok félelmeire, akik nem szívesen érintkeznek vagy mutatkoznak együtt "ismeretlenekkel".

Összeállította és fordította: Herbert Dóra
Forrás: Berliner Morgenpost

 

süti beállítások módosítása