Fuss a jezsuitákkal!
SZEMlélek 2020. szeptember 02.

Fuss a jezsuitákkal!

Ezzel a címmel várják a "gyorstalpalókat", a "fontolva haladókat" és a "Jézussal gyaloglókat" a szerzetesrend tagjai.

pop-768x644_5_szerk.png

A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, azaz a magyar jezsuiták szeptember 13-án második alkalommal szervezik meg saját közösségi terepfutásukat, illetve gyaloglásukat, lehetőséget adva a rend iránt érdeklődőknek, hogy ilyen körülmények között is megismerhessék őket.

A távok nem változtak, a résztvevők a Makkosmáriától a jezsuiták Sodrás utcai rendházáig kijelölt két útvonal közül választhatnak: a 7 kilométeres távot a gyaloglók, a 12 kilométeres távot a - gyorsabban és lassabban - futók teljesíthetik.

A rendezvényt a szerzetesi hivatásokért ajánlották fel, de minden résztvevőt arra biztatnak, hogy "e szándékhoz tegye hozzá a saját élethelyzetéből fakadó felajánlását".

Tavaly a résztvevők afféle „gyorstalpalón” a noviciátustól az örökfogadalomig és a papszentelésig végigkövették a rendi képzés állomásait, az egyes stációknál 2-3 percre megállva, és meghallgatva az épp abban a szakaszban lévő jezsuita beszámolóját a tanulmányairól. Erre idén is lesz lehetőség: a távok teljesítése alatt négy állomáson is lehet majd találkozni a rend tagjaival.

Az idei, részvételre buzdító kisvideó tájékoztatója szerint a felelős szervezés miatt a résztvevők számát 150-ben korlátozták, ezért azt írják, érdemes mihamarabb jelentkezni. A rendezvényről és a jelentkezés feltételeiről további információ itt érhető el.

A képre kattintva a tavalyi futás legemlékezetesebb pillanataiból összeállított kisfilm tekinthető meg.

Összeállította: Sáhó Eszter

süti beállítások módosítása