Jézus, a harmadik elnökjelölt Amerikában
SZEMlélek 2020. augusztus 22.

Jézus, a harmadik elnökjelölt Amerikában

Egy alabamai kis templomból indult a kezdeményezés és Amerika-szerte népszerűvé vált.

jesus-2020-joyce-hubbard-1.jpg

Két hölgy, Joyce és Martha egy alabamai baptista gyülekezetbe járnak és úgy gondolták, hogy a jelenlegi világhelyzetben az embereknek most valódi reményre van szükségük, és Jézus Krisztus az, aki ezt megadhatja nekik.  

A választási kampányokhoz használt táblákhoz hasonlóan, készítettek egyet „JÉZUS2020” felirattal, hogy emlékeztessék az embereket arra, merre is nézzenek.

"Az embereknek mindenhez Jézusra van szükségük, ami körülöttük folyik" – mondta Joyce.

"Ő az egyetlen, akire számíthatunk. Ő az, aki betartja ígéretét. Ő már most is a győztes."

Egyházuk májusban nyílt meg újból és számos tagja még mindig otthon van a koronavírus miatt. A szervezők célja, hogy segítsenek azoknak, akik fáradtak és talán kétségbeesettek a több hónapos bezártság és félelem után. 

"Ha mindenki csak Jézusra összpontosítana, akkor minden a helyére kerülne, és nem lennének a meglévő problémák - Ő az egyetlen út."

Az ország minden részéről kedvelték a „Jesus 2020” facebook oldalt, ahol információkat is kaphattak a megrendelésről. Mintegy 5000 táblát szállítottak Kaliforniába, New York-ba, Ohio-ba, Pennsylvania-ba, Texasba és más államokba az alabamai Ramer- ből indult kampány során.

"Nem kell valami nagy dolog. Elég egy szikra, amivel mindenütt tüzet akarunk okozni. Azt akarjuk, hogy Jézus neve mindenhol ott legyen."

Joyce szerint az egész környék rendelt a táblákból: „Mindenki akar egyet."

Fantasztikus, mennyire feldobta az embereket. "Az emberek ragaszkodni akarnak valamihez. Nem a táblákhoz, hanem Jézushoz. Rá van szükségük." - mondta Joyce.

Forrás:www1.cbnc.com;foxnews.com

 

 

süti beállítások módosítása