Közösségi társainak írásaival és egy Taizé-ben forgatott videóriporttal emlékezünk a bizalom zarándokára, akit 2005. augusztus 16-án gyilkoltak meg, imádság közben.

* * *

Alois testvér: Roger testvérre emlékezve
(2014. augusztus 14., csütörtök)

Hétről hétre öröm számunkra, hogy ilyen sokan gyűlünk össze itt, a taizéi dombon, s énekes imádságban fordulhatunk Istenhez. Krisztus jelentős különbözőségeink ellenére is egyesít minket. Az egység, melyet tőle kapunk, az egész emberiségnek ajándékozandó reménység képe.

Ezekben a napokban azokhoz a fiatalokhoz is közel vagyunk, akik most Algériában, Tlemcen városában vesznek részt ifjúsági találkozón. Ők is ugyanígy imádkoznak minden nap, mint mi, és megosztják egymással gondolataikat.

Különleges ez a hét. Augusztus 16-án, szombaton fogunk emlékezni Roger testvérre, akit kilenc évvel ezelőtt itt, a Kiengesztelődés templomában öltek meg.

Roger testvér szeretett beszélni az örömről, ám nem annyira a kitörő boldogság különleges pillanatait értette rajta, amit bár átélünk, mégis tudjuk, hogy múlékony. Az az öröm, amire ő utalt, úgy érzem, inkább a békéhez áll közelebb. Ahhoz a békéhez, amit akkor tapasztalunk, amikor belső egységet élünk meg, s nem akkor, amikor megoszlást és széthúzást érzékelünk. Ezt a belső egységet nem tudjuk magunknak megteremteni, csakis befogadni lehet. Különösen akkor tapasztalható meg, ha tudjuk, hogy szeretnek minket.

De a szeretet, amit a másik embertől kapunk, illetve amit mi adunk másoknak oly törékeny és oly fájdalmasan behatárolt! Folyamatosan meg kell újulnia! Roger testvér tudta: annak ellenére, hogy szeretünk, néha megsebződünk. Főként, ha társadalmaink kivetettjeire gondolunk, vagy azokra, akik erőszak, háborúk vagy gyógyíthatatlan betegségek miatt szenvednek. Gyakran bizonyulunk erőtlennek a szerencsétlenségek, vagy a világban, s körülöttünk érzékelhető szakadások láttán.

Roger testvér a gonoszsággal szembesülve egyértelműen az Evangéliumnak ezt az útját járta: a szív bizalmában hagyatkozzunk Istenre. Egyre inkább tisztában vagyok ennek az útnak a jelentőségével, amit Roger testvér így fogalmazott meg: „Boldogok, akik a szív bizalmával rád hagyatkoznak, Istenünk!” Mit akart mondani ezekkel a szavakkal?

Istenbe vetett bizalmunk belső küzdelem, mely minden erőnket igénybe veheti: mély, személyes döntésre van szükségünk, hogy Istenre bízzuk magunkat. Nem egy távoli Istenre, hanem arra, aki a szeretet, aki Krisztusban osztozott örömeinkben és fájdalmainkban, s aki a Szentlélek által bennünk lakik.

Szombaton kihelyezzük a templom szentélyébe a barátság ikont, mely Roger testvér számára oly kedves volt. Az ikonon Krisztus látható, aki barátja mellett áll. Ez a barát nem más, mint mi magunk. Ha ezt az ikont szemléljük, fölfedezhetjük, mennyire közel van hozzánk Krisztus, még akkor is, ha semmit sem érzékelünk jelenlétéből. Krisztusba vetni bizalmunkat akkor is, ha semmit sem észlelünk jelenlétéből – ez a „szív bizalma”, amiről Roger testvér beszélt. Vállaljuk föl minden élethelyzetben a bizalom kockázatát, mert mindennapjainkban és a történelem folyamán egyaránt Isten szeretetéé lesz az utolsó szó.

A szív bizalma úgy erősödhet bennünk, ha engedjük, hogy átjárja életünket: ha nem reagálunk azonnal a nyers és sértő szavakra, ha nemet mondunk arra, hogy tetteinek csak töredékéért is megvádoljanak egy nemzetet, vagy ha akkor is a beteg mellett maradunk, amikor már nem tudunk rajta segíteni.

Roger testvér 25 évesen, egyedül jött Taizébe. Alig kezdődött el a II. világháború. Mit tehetett volna az erőszakkal és az emberek megvetésével szembesülve? Nem volt eszköze arra, hogy a kegyetlenséget megállítsa. Ám mégha egyedül volt is, kész volt befogadni a szükséget szenvedőket. És mindenekelőtt arról döntött, hogy már a békét készíti elő. Hogyan? Meg volt győződve arról, hogy a keresztények különösen is felelősek a békéért. Ezt mondta magának: mégha csak néhány személlyel kezdem is, az egymás közötti béke és kiengesztelődés valóságosan megélhető. Köztünk, keresztények között Krisztus békéjének jeleként valósuljon meg a kiengesztelődés!

Az erőszak és a katasztrófák ma is nyugtalanítják a világot. Természetesen az Ukrajnában, a Gázai-övezetben, Irakban és máshol zajló fegyveres konfliktusokra gondolok, melyek láttán azonban egyáltalán nem vagyunk tehetetlenségre kárhoztatva. Mi is előkészíthetjük a béke útjait. Nem Roger testvér hozzánk intézett felhívása rejlik mindebben?

Bárhol is vagyunk, bárhová is szól küldetésünk, kezdjük csak néhány személlyel. Legyünk meggyőződve arról, hogy a végeredmény nem a látványos tevékenységekből származik, hanem abból a békéből, melyet Krisztustól kapunk, s ami mindenekelőtt azokra sugárzik ki, akik körülöttünk vannak. „Találd meg a békét, és milliók fogják megtalálni körülötted.” Roger testvér szerette idézni Szárovi Szent Szerafim e szavait.

Holnap Szűz Máriát ünnepeljük. E nap néhány országban nagy ünnep. Amikor Máriára gondolok, az a bátorság jut eszembe, mellyel igent mondott valamire, ami lehetetlennek tűnt számára, valamire, ami teljesen felülmúlta őt. El kellett fogadnia – s ez néha nem volt könnyű –, hogy Jézus mennyire nem felelt meg az emberi elvárásoknak. Mária egészen a keresztig kísérte Fiát, ahol úgy tűnt, minden remény szertefoszlik. Örömmel énekeljük vele, aki már a mennyben van, hálaadó énekét, a Magnificatot: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben.”

Holnap este, az Eucharisztia ünneplésének keretében közösségünkbe fogadunk egy guatemalai fiatalembert, Henryt. Közösségünk testvéreként akarja követni Krisztust és Roger testvérrel mondja: „Boldogok, akik a szív bizalmával rád hagyatkoznak, Istenünk!”

* * *

Emile testvér: „Ami bennünk a legjobb, az az egészen egyszerű bizalomból fejlődik ki.”
(2020. május 15.)

Megpróbáltatások idején a zsoltárok vagy az evangéliumok egy-egy verse olykor kapaszkodónak bizonyul életünkben. Az általunk ilyenkor használt szavak többsége talán egyszerű és konkrét, mégis sokat segítenek. Például: „Világosságom és üdvösségem az Úr, kitől félnék?”. Vagy visszaemlékezhetünk Jézusnak a Genezáreti-tavi viharban elhangzott szavaira: „Én vagyok, ne féljetek!” Talán mindegyikünknek van egy olyan mondata, idézete, mely szükséghelyzetben vagy gyötrelmek között támaszt nyújt.

Az utóbbi hónapokban gyakran eszembe jutottak Roger testvér szavai: „Ami bennünk a legjobb, az az egészen egyszerű bizalomból fejlődik ki.” Nem titok, hogy hasonlíthatatlan képessége volt arra, hogy elkerülje az „így kell”-t tartalmazó mondatokat. Tudta, hogy az általunk oly könnyedén használt „kell” felszólítás mérgező lehet. Vagyis ne alakítsuk át a fenti kijelentést így: „Bíznod kell!” Ehelyett e nehéz időkben igyekezzünk inkább azt megérteni, hogy Roger testvér e mondattal egy olyan adományra irányítja figyelmünket, mellyel rámutat egy nyitott, s mindenki számára járható útra, a létezésnek azon útjára, mely a lehetőségeket hangsúlyozza.

„Ami bennünk a legjobb, az az egészen egyszerű bizalomból fejlődik ki.” Ez az állítás egyike Roger testvér legtöbbet idézett, ugyanakkor leginkább felszabadító erejű szavainak. Csak ámuldozunk: hogyan lehetséges az, hogy valakinek a hite ilyen nyilvánvaló egyszerűséggel fejeződjön ki? Semmi kétség afelől, hogy szavait egy teljessé vált életút tapasztalata hitelesíti számunkra, egy olyan életé, mely korántsem csak sikereket tartalmazott. Roger testvér sosem idegenkedett attól, hogy kudarcairól is beszéljen. Igen, az élet néha lehangol, és eluralkodik rajtunk a csüggedés. De Roger testvér is tudta, hogy újra felállhatunk.

„Ami bennünk a legjobb, az az egészen egyszerű bizalomból fejlődik ki.” Úgy tűnik számomra, hogy e szavak különböző mély igazságokat tartalmaznak. Annak érdekében, hogy megértsük kifejezéseinek erejét, s belássuk, mi forog kockán, megpróbáltam szinonímákat találni arra, amit ő így mond: „a legjobb”. Ezekre jutottam: „a legértékesebb”, „ami a leginkább fontos”, „ami megfizethetetlen”, „a leglényegesebb”, „a leggazdagabb értelmű”, „ami után a legmélyebben vágyakozunk”, „ami a legvalóságosabb”, „ami nem okoz csalódást”, „ami hiteles”, „ami kifogástalan”.

Segíthet továbbá, ha mindannak, amit Roger testvér mond, megfontoljuk az ellenkezőjét: mi történik, ha az, amire építünk, félelem, például a kudarctól való félelem, melynek égbekiáltó következményei vannak, nemcsak az egyén, hanem a társadalom és az Egyház életében is. Szalézi Szent Ferenc egyik levelében azt írta, hogy a félelem több bajt okoz, mint a gonosz („est un plus grand mal que le mal ” – a francia nyelvben ugyanaz a szó fejezi ki a „baj”-t és a „gonosz”-t). A félelem kegyetlen, mert megfojtja a kezdeményező készséget, a szándék és a kockázatvállalás képességét. Megfojtja az életet.

A Roger testvér mondatában található mély igazságok közül kettőt emelnék ki. Először: az általa említett „legjobb” nem saját erőnkből valósul meg. Másodszor: ha átadom magam, valami olyasmi történik, amit nem tudok és soha nem is leszek képes ellenőrizni. És pontosan ez az, amiért olyan fontos a ráhagyatkozás.

Viszontagságok közepette más reakcióink lehetnek. Megfeszülhetünk és megbénulhatunk. Kirobbanhat agresszivitásunk, mert az agresszió éppen az az erő, ami akkor ébred föl, amikor akadállyal szembesülünk, amit mindenáron át szeretnénk lépni vagy éppenséggel meg szeretnénk semmisíteni.

Mire tanít a bizalom? Közismert, hogy a bizalom Roger testvér életében a beleegyezéssel függ össze. A beleegyezés olyan kifejezés, mely fiatal korában éltető és felszabadító erejű volt számára. Ő sosem fogadta volna el, hogy rezignáltan tudomásul vegyünk, illetve könnyen feladjunk dolgokat.

Meglepetésemre ugyanezt az igazságot fedeztem föl Roger testvér barátjánál, a filozófus Paul Ricoeurnél. Ricoeur ezt írja: „Ha a világ – bár nem annak látszik − a szabadság felé vezető út egy lehetséges állomása, a beleegyezés cseppet sem azt jelenti, hogy feladjuk. Ha azt mondom, ez az én helyem, elfogadom azt, nem adom fel, beleegyezem. Ez valóban így van; mert minden dolog azért van, hogy jó származzon belőle azok számára, akik szeretik Istent, akiket ő saját terve szerint meghívott.” Ricoeur számára az elfogadás tárgya volt valaki születésének a lehetősége. „Igent mondok az életemre, amit nem én választottam, hanem ami az az állapot, mely minden választást lehetővé tesz.”

Mindketten, Paul Ricoeur és Roger testvér is felismerték a hívást, hogy elkezdjenek megalkotni valamit, ami valóságos. S mi mindnyájan tudjuk, micsoda energia megy veszendőbe, ha letagadjuk a valóságot. Roger testvér egyik könyvében, melynek igen kifejezően a Sivatagod kivirágzik címet adta, ezt írja: „Az Evangélium egyik útja, ahol Krisztus tekintetével találkozunk, ezt a nevet viseli: beleegyezés. Beleegyezni saját határainkba, értelmi képességeinkbe, hitünkbe és adottságainkba. Elfogadni saját talentumainkat. Így leszünk életerős teremtmények.”
Roger testvér számára a bizalom Isten Országának oly jelentős alkotóeleme volt, hogy élete végéhez közeledve módosította azt a Márk evangéliuma által inspirált hivatkozást, ami a Taizéi Regulába is bekerült. A részlet buzdításként hangzik el, amikor egy új testvér életre szólóan elkötelezi magát és fogadalmat tesz közösségünkben: „Akár ébren vagy, akár alszol, éjjel és nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, magad sem tudod, hogyan.” Nem szándékom, hogy védelmezzem Roger testvér változtatását, ám javaslata ésszerű és segítő lehet. A módosított szöveg így szól: „Akár ébren vagy, akár alszol, éjjel és nappal, az Istenbe és testvéreidbe vetett bizalom vágya kicsírázik és szárba szökken, magad sem tudod, hogyan.” Anélkül, hogy kifejezetten nyomatékosítaná, e mondat annak megértésére vezet el bennünket, hogy Roger testvér számára az Isten Országa nem annyira hely, ahová halálunk után belépünk vagy ígéret, mely az idők végén beteljesedik (habár természetesen mindkettő igaz), hanem az Ország akkor válik jelenvalóvá, amikor Isten kezd uralkodni, ha többé nem a félelem vagy a bizalmatlanság irányítja az életet, hanem a bizalom, vagy más szóval a Szentlélek élete bennünk. Az egyházatyák közül néhányan ismerték Lukács evangéliumának azt a Miatyánk-változatát, amely ezt a látásmódot tükrözi. Nem azt olvasták, hogy „Jöjjön el a te Országod!”, hanem hogy „Jöjjön el a te Lelked!” (Hitvalló Maximos, s korábban Nyssai Gergely). A The Kingdom of God kezdetű taizéi énekünk (magyarul: „Az életed, Jézus, örök élet…”) e gondolat mentén halad, amikor a Római levél egyik versét veszi alapul (14,18): „Isten Országa igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben.”, s hozzá tesz még néhány Roger testvértől származó szót: „Nyisd meg bennünk országod kapuit.”

Bizalmunk nem tökéletes, idealizált és megszerezhetetlen. Ám szegény és alázatos bizalom, mely által képesek vagyunk arra, hogy amit Isten elültet, kicsírázzon bennünk. Bizalmunk közel hozza Isten Országát.

* * *

Összeállította: Gégény István

(Nyitókép forrása: kirchenbote.de)