Te mihez kezdenél, ha csak 15 évig élhetnél?
SZEMlélek 2020. június 24.

Te mihez kezdenél, ha csak 15 évig élhetnél?

Carlo Acutis létrehozott egy kiállítást, mely bejárta a világot.103198060_118846663188261_9030221333231405285_n_szerk.jpg

Hétévesen elsőáldozó lett, minden nap szentmisén vett részt, és rózsafüzért imádkozott. Mindig igyekezett szentáldozáshoz járulni, mert az volt a meggyőződése, hogy „az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus előtt állva szentté leszünk”.

Carlo Acutis gyakran feltette magának a kérdést: miért van az, hogy az emberek kilométeres sorokban állnak órákon át, hogy bejussanak egy rock koncertre vagy egy filmre, de sosem látunk ilyen hosszú sorokat az Eucharisztiában jelen lévő Krisztus előtt?

Azt mondta, az emberek nem tudják, mi hiányzik nekik, mert ha tudnák, a templomok úgy megtelnének emberekkel, hogy be se férnénk.

Szenvedélyesen ismételgette, hogy az Oltáriszentségben Krisztus éppúgy jelen van, mint 2000 évvel ezelőtt, az apostolok idejében; és hogy akkoriban, ha valaki találkozni akart Krisztussal, sokat kellett utaznia, szemben velünk, akik ma sokkal szerencsésebb helyzetben vagyunk, hiszen akármelyik közeli templomban megtalálhatjuk Őt.

2002-ben úgy döntött, hogy létrehoz egy kiállítást az Egyház által elismert - összesen 136 - eucharisztikus csodáról. Ebbe a komoly munkába a családját is bevonta, és csaknem két és fél éven át dolgoztak a terv megvalósításán. A kiállítás spirituális hatását elképzelni sem lehetett a megnyitás előtt. Ma már elmondhatjuk, hogy a kiállítás a Föld minden kontinensén járt.

Carlo nemcsak az eucharisztikus csodákat gyűjtötte össze, hanem például a Szűzanya földi megjelenéseivel is foglalkozott. Ezzel kapcsolatban két magyar csoda is bekerült gyűjteményébe: a győri és a máriapócsi könnyező Szűzanya képek.

A 15 évesen leukémiában meghalt fiú szerint „mindenki eredetinek születik, de sokan másolatként halnak meg." Carlót idén október 10-én, Assissiben boldoggá avatják. 

Az általa rajongással szeretett Eucharisztia csodáiból néhány példa, melyek a kiállítás részét képezik:

Szentségtörők elloptak néhány Szentostyát, és késsel szurkálták, hogy kifejezzék ellenséges érzéseiket. A Szentostya darabjaiból erre élő vér folyt ki. (Brüsszeli Székesegyház, 1370)

Egy szentségimádás alkalmával Jézus megjelent a hívők elé kitett Oltáriszentségben, és több mint 20 percen keresztül áldást osztott. (Bordeaux, Franciaország, 1822)

A lopott Szentostya vérző hússá alakult át. (Augsburg, Németország, 1194)

Egy szórakozott pap a mise végén nem vette észre, hogy néhány csepp szentelt bort hagyott a kehelyben. Másnap ugyanebben a templomban szentmisét mutatott be, és a kehelyben eleven, megtestesült és megalvadt vércseppeket talált. (Firenze, Olaszország, 1230)

A szentségimádásra kitett Oltáriszentségben az Isteni Gyermek és három egymáshoz kapcsolódó ragyogó fehér szív jelent meg. (Eten, Peru, 1649)

Ivorra falujának papja kétségbe vonta Krisztus valóságos jelenlétét az Eucharisztiában. 1010-ben azonban egy napon, szentmise közben csoda történt: a kehelyben lévő bor valódi vérré változott. (Ivorra, Spanyolország, 1010)

Szentáldozás közben egy Szentostya véletlenül a földre esett. Azonnal fölvették, és a kánonjog előírásai szerint vízzel teli tartóba, majd azzal együtt a tabernákulumba helyezték. Néhány nappal később az ostyán vörös foltok jelentek meg. (...)A vizsgálat meglepő eredménnyel zárult: bebizonyította, hogy az ostyából vett minta „emberi szívizomra hasonlít, amelyen az agóniára jellemző elváltozások láthatók”. (Legnica, Lengyelország, 2013)

És hogy mi is az az eucharisztikus csoda? „Ez az én testem” és „Ez az én vérem” – a kenyér Krisztus testévé, a bor Krisztus vérévé lesz.

Az eucharisztikus csodák célja, hogy megerősítsenek bennünket abban a hitben, amely Krisztus szavain alapszik, miszerint ami színében kenyér, már nem kenyér, és ami színében bor, már nem bor.

Az ilyen csodák arra világítanak rá, hogy nem a külső megjelenést (a kenyeret és a bort) kell látnunk, hanem a lényeget, Krisztus testének „hús-vér” valóságát. A csodák során megjelenő hússzövet és vér éppolyan szín, jelenlét vagy létező, mint a kenyér és a bor. Az Úr azért viszi végbe ezeket a csodákat, hogy jól felfogható és jól látható jelét adja annak, hogy az Eucharisztiában Krisztus valóságos teste és vére van jelen.

A teljes kiállítási anyag magyar nyelven is elérhető a www.miracolieucaristici.org oldalon.

Összeállította: Sáhó Eszter

(Forrás: www.miracolieucaristici.org, carloacutis.com, vaticannews.va, nyitókép: facebook.com)

süti beállítások módosítása