Ember tervez, Isten végez
Dr. Fekete Ágnes 2020. június 19.

Ember tervez, Isten végez

Sokszor úgy érezzük, hogy az ember, a semmibe nyúlkál, amikor tervez, mivel nem ismeri a jövőt. Ennek logikusnak tűnő folytatása, hogy Isten viszont mindent előre tud.

69005-wikimedia-longleat-maze.jpg

A Bibliában számos helyen az "ember tervez, Isten végez" mondás értelmében is használják a tervez szót. "Ti gonosz dolgot terveztetek ellenem", mondja az ótestamentumi József, "de Isten azt jóra fordította". A kis terv, ami olyan sötétnek tűnhetett, egy nagyobb rendszerben világossá lesz. Tehát nemcsak az igaz, hogy az ember tervez, az Isten pedig végez, hanem az is, hogy az Isten tervez. Sőt, az Isten át tudja rajzolni terveit, és mégis minden úgy marad, ahogyan az eredeti terv szerint volt. Erről szól Jónás könyve. A próféta csak azt látja, hogy neki menni kell, és hirdetni: "Még negyven nap, és elpusztul Ninive." Nagy nehezen meg is teszi, amit elvárnak tőle, a prófétától,  de arra nem gondol Jónás, hogy a nép akár meg is változhat. Eszébe sem jut más megoldás, minthogy a bűnre a pusztulás jön.

Isten eredeti terve megmarad, mert akarata teljesül, de nem halállal, hanem élettel és irgalommal. Isten terve átrajzolódott. De ahhoz, hogy átrajzolódjon, szükség volt eredeti tervre is.

Manapság ebben is olyan végletesek vagyunk. Az ötéves tervek rossz emléke miatt, meg az állandó bizonytalanság miatt nem szövünk terveket. Az élet nem úgy halad, ahogyan elgondoljuk. Így aztán sutba dobjuk a tervezést, és a mindennapok robotjában élünk.
Állítólag Napóleonnak az volt, a taktikája, így mondta: "Támadj, aztán várj és figyelj!" Valahogyan ki kell provokálni az ellenség taktikáját, fel kell venni vele a kapcsolatot, aztán pedig aszerint cselekedni, amit tapasztalunk. Ezzel a módszerrel tudta egész Európát legyőzni. Valahogy úgy kell élnünk, hogy tervezünk is, de képesek vagyunk arra mégis, hogy módosítsuk a terveket. Éppen ez az, amiről az evangéliumok is szólnak.

Jézus egyszer el akart menni Jeruzsálembe. Megtudta, hogy barátja, Lázár beteg, de azt is tudta, hogy meg akarják kövezni. Akkor várt két napot, és később ment el. Módosította a tervét csak azért, hogy Lázárral pontosan az történjen, aminek történnie kellett. Lázárnak vissza kellett ugyanis kapnia az életet, jelképesen és a valóságban is. Le kell bontani róla az őt megkötöző pólyákat, amiket talán két nővére tekert rá. Megvolt a terv, és képes volt egy jobb és nagyobb célért az módosítani. Ilyen Isten tervezése.
Egy pszichológiai kísérletet végeztek fiatalokkal. Volt, akinek naponta, volt, akinek havonta kellett tervet készítenie, és volt, akinek tervezés nélkül kellett naponta tanulnia. Mindenki arra gondolt, hogy aki naponta készít tervet, az fog a legjobban teljesíteni, de nem így történt. Valahogy az egy hónapos időtartamban gondolkodók lettek a legjobbak. Mert ebben az időmennyiségben már szükség van valamennyi rugalmasságra is. Nem gépként csinálja az ember a feladatokat, mégis van valami átlátása a dolgokról. Érdekes élettapasztalat!

süti beállítások módosítása