Sok katolikus aggódik egyházáért, szerte a világon. Sokan érzik úgy, hogy a hagyományos lelkipásztorkodás romokban. Honnan fakadhat a hívek reménye? Lássunk egy provokatív ötletet!
Valami történt a katolikus egyházban, aminek egyik momentuma XVI. Benedek lemondása, majd Ferenc pápa dialogikus egyházvezetési stílusa.
Miközben a nagy nyilvánosság az egyházvezetés problémáira koncentrál, közben az egyházközségek vitalitása egyre csak alábbhagy. Egyre kevesebben vallják, hogy vallásosságuk számára fontos az egyház, sőt, egyre több pap és lelkipásztor is egyre nyíltabban vet számot azzal, hogy az évszázados pasztorációs hagyományok és szokások mára egyre kevesebbeket szólítanak meg.
A lenyűgöző tömegek látványa a Szent Péter bazilika előtt megrázó ellentétben áll a vasárnapi misék résztvevőinek fogyatkozó számával. Bár bőven találni híveket, sőt, fiatalokat Latin-Amerikában, Afrikában vagy a Fülöp-szigeteken, addig Európában, főképpen annak nyugati felén az egyház szinte agóniáját éli.
Egy közismert francia teológusnő “Katolikusok vigasztalása” címmel jelentette meg könyvét tavaly. A kötet címe ellentéte a tucatjával megjelent címeknek, melyek krízisről, végnapokról, reménytelenségről szólnak. A szerző nem tagadja a súlyos nehézségeket, melyekkel az egyház napjainkban küzd. Igyekszik számot vetni elsősorban az egyházi pedofilbotrány adataival, dimenzióival és a hívekre gyakorolt hatásaival. És nem szégyelli feltenni a kérdést, amely sokakat nyomaszt: túléli-e mindezt a katolikus egyház Franciaországban? Vezet-e kiút a pusztából?
A szerző válasza egyértelmű: a szörnyű adatokkal szembenézve a hívek "a keresztény hagyomány kincstárára, elsősorban a Bibliára" támaszkodhatnak. Az evangéliumok dinamikája nem hagyott alább, és a legszomorúbb időkben is folyamatosan hív a testvériség kultúrájának megélésére és építésére. "Katolikusok, ne féljetek a jövőtől! Az Evangélium könyve mindörökké nyitva van!"
A könyv címe Nehemiás próféta vigasztalására utal. "Ne szomorkodjatok, hiszen az Úrban való öröm az erősségetek." (8,9) A zsidóság a babiloni fogságban eljutott a hitehagyás határáig. Az idegen hatalom és az idegen istenek sokakat elcsábítottak az igaz hittől. Amikor isteni beavatkozással lehetővé vált az Izraelbe való visszatérés és a jeruzsálemi templom újraépítése, akkor Nehemiás és Ezdrás próféták újra elővették az elfeledett törvénykönyvet és tanítani kezdték a népet. S újraindították a rendszeres áldozatbemutatást. A Tórára, annak tanítására alapozták reményüket, s ezzel adtak reményt a kétségbeesett népnek.
A vigasztalás ilyen motívuma ismert Babits Mihály Zsoltár férfihangra című versében is. A költő az egyént szólítja meg, s reményének alapjául a Teremtés könyvére utal.
"Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket,
hogy benned teljesedjenek, – s korok történetét
szerezte meséskönyvedül, – s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet."
Amit a francia teológusnő tavalyi kötetében képvisel, az valóban a keresztények lényegében egyetlen reménye.
Az egyház megújulása kicsiben és nagyban azon múlik, hogy tagjai, pásztorai, vezetői beleolvasnak-e újra és újra az evangélium nyitott könyvébe és megpróbálják-e újra és újra a Biblia Istenébe vetni reményüket.
A kötet szerzője Anne Soupa biblikus teológusnő, Franciaországban a legismertebb katolikus aktivista, aki a nők egyházi szerepvállalási lehetőségeinek kiszélesítéséért küzd. Sok évvel ezelőtt "Szoknya Bizottságot" alapított francia katolikus nők számára, akik megelégelték az egyházi struktúrák és felfogások férficentrikusságát. Folyamatos és intenzív párbeszédet folytattak teológusokkal és püspökökkel. Nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a kortárs francia nyelvű katolicizmusban a nők egyházban betöltött szerepéről és lehetőségeiről árnyaltabban és nyitottabban van szó. A Szoknya Bizottság később kiszélesedett, mára a franciaországi katolikus nők mozgalmává terebélyesedett.
Néhány napja Anne Soupa szokatlan szimbolikus gesztusra szánta el magát. Pályázatot adott be a párizsi nuncius hivatalába, amelyben jelentkezett a Lyon-i Főegyházmegye érsekének. Az érseki szék március 6. óta üres, amikor is Ferenc pápa másodjára elfogadta Barbarin bíboros érsek lemondását, aki pedofilbotrányba keveredett. Bár a bíróság az érseket végül felmentette, ő mégis kérte a pápát, hogy oldja fel érseki szolgálatából. Természetesen
a pályázó tisztában van azzal, hogy az érseki székre nem lehet pályázni, oda a pápa felkérésére lehet csak beülni. S azzal is, hogy a katolikus egyházban nők nem tölthetnek be ilyen szolgálati pozíciót, mert az egyház tanítása szerint csak férfiak szentelhetők pappá. Akkor miért?
Az utóbbi napok interjúiban a teológusnő világossá tette: fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy a Lyon-i Főegyházmegyében a legutóbbi püspökök egyike sem volt képes kezelni a szexuális visszaélések ügyét. Ebben a kérdésben közigazgatási káosz uralkodik. Olyan személyre van szükség a főegyházmegye vezetésében, aki szembe néz ezzel a tarthatatlan helyzettel és alapvető változásokat képes életbe léptetni. Másrészt "azt akartam, hogy a katolikus nők legyenek öntudatosak és tegyék fel a kérdést, miért nem én, miért nem lehetek én Lyon érseke".
Érsek, az nem lehet, Soupa asszony. Legfeljebb abban reménykedhet, hogy az új érsek felkéri az érsekség személyzeti vezetőjének, mint Münchenben Stephanie Herrmannt. Sőt, lehet akár általános helynök is, amire szintén van precedens Marianne Pohl-Henzen személyében a svájci Freiburgban.
Máté-Tóth András
(Illusztráció: katholisch.de)
