A járvány humora
GundelTakácsGábor 2020. május 13.

A járvány humora

Nyilván senkinek nem kerülte el a figyelmét, hogy milyen sok vicc – verbális és képi – született a járvány ideje alatt. Sokkal több, mint akár egy évvel ezelőtt. Miért van ez így?

vicc1.jpg

Miközben márciusban még fogalmunk sem volt arról, hogy mit is jelent a járvány, mivel jár, milyen következményei lesznek, máris megszülettek a helyzet kapcsán az első viccek. Annak ellenére is, hogy komolynak látszó emberek figyelmezettek: ez most nem a humorizálás ideje. Pedig dehogynem, és nem azért, mert félvállról vesszük az egészet. Sőt! A szocializmus idején rengeteg vicc született Kádárról, Brezsnyevről és persze magáról a rendszerről. Aztán a rendszerváltás után valahogy alig születtek újak. Egészen a járványig. Csak nem arról van szó, hogy a humor tünet, de egyben segítség is ha baj van, ha kiszolgáltatottak vagyunk? Vizsgálódjunk egy kicsit, hogy mi állhat a háttérben!

humor (főnév): Víg lelkiállapot; derűs vagy vidám kedv, kedélyállapot, amely szellemes tréfálkozásban nyilvánul meg, és jó hangulatú megközelítésével kellemetlen vagy komoly gondokat is képes közvetlen formában előadni.

Gordon W. Allport, az átfogó személyiségpszichológiai elméleteiről híres amerikai pszichológus 1930-as években megfogalmazott megállapítása szerint

a humor a mentális egészség elengedhetetlen feltétele.

Sigmund Freund úgy tekintett a humorra, mint a fölös energiák levezetésének egyik formájára.

Mark Twain amerikai író meglátása szerint nem az öröm, hanem a bánat az igazi mozgatója a humornak.

Viktor Emil Frankl osztrák neurológus és pszichiáter, aki túlélte a koncentrációs tábort, de a szülei és a várandós felesége is meghalt: „A humor is a lélek egyfajta fegyvere az önfenntartásért való harcban, hiszen ismeretes, hogy a humor alkalmas arra, hogy távolságot teremtsen, felülkerekedjék az adott helyzeten.”

Egy amerikai kutatócsoport 2003-as publikációja szerint a humor megítélésének egyik tengelye az „én” és a „szociális környezet”, míg másik tengelye a „pozitív” és „negatív” pólusok között feszül. Eszerint négy humortípust különböztetnek meg.

1. Az énvédő humorú ember hajlamos meglátni a mindennapi élethelyzetekben a nevetni valót, még akkor is, mikor épp stresszes időszakot él át. A szorongás, depresszió és neuroticizmus ellen hat, miközben támogatja a nyitottságot, a pszichológiai jóllétet és az önbecsülést.

2. Szintén pozitív a kapcsolatépítő humor. Törekszik arra, hogy felvidítsa a társaságot, oldja a csoporton belüli feszültséget és erősíti az összetartozás élményét.

3. Az önostorozó humorú ember én-negatív. Vicceit elsősorban önmaga rovására mondja el. Humora mögött szeretetéhség bújik meg, miközben negatív érzéseit leplezni próbálja. Szorongás és depresszió, kapcsolataival való elégedetlenség jellemző rá, miközben alacsony pszichológiai jólléttel rendelkezik.

4. Az agresszív humorú ember a nevetségessé tevés eszközével igyekszik sakkban tartani környezetét és célja a rejtett manipuláció. Mások érzéseire nincs tekintettel. Az ilyen humor hajlamos az ellenségességre, nem jellemző rá sem az elfogadás, sem a lelkiismeretesség.

A humor fogalmát finomíthatjuk is, ha iróniáról, cinizmusról, szarkazmusról beszélünk, és természetesen számos más kutató és irányzat elképzeléseit is megvizsgálhatnánk, de talán ennyi most elég. A lényeg jól látszik:

a humor jellemzően nem öncélú vicceskedés, nem a dolgok elbagatellizálása, hanem sok esetben tömeges megjelenése tünete a bajnak és egyben gyógyír a léleknek.

Segít elviselni a nehézségeket, a kiszolgáltatottságot, a bizonytalanságot. A humor tehát egyfajta öngyógyító funkciót lát el. Az emberi lélek immunreakciója. Hiba tehát érzéketlenségnek, komolytalanságnak felfogni. Felelős emberek részéről pedig nem elítélni kell, hanem helyesen értelmezni és a helyén kezelni.

Végezetül álljon itt az elmúlt két hónap terméséből egy kis válogatás – de ne csak arra figyeljünk, hogy megnevettetnek-e minket, hanem azt is figyeljük meg, hogy mit árulnak el rólunk!

• Homo erectus, Homo sapiens, Homo fisz
• Most, hogy már mindenkinek megy a kézmosás, megtanuljuk a köszönést.
• Lehetett volna rosszabb! Ha 15 évvel ezelőtt jön a vírus, akkor most egy 3310-es Nokiával lennék összezárva.
• Online tesióra: szekrényugrás. Alsósoknak éjjeli, felsősöknek ruhás.
• Ma erotikus álmom volt, de az utolsó pillanatban megjelent benne Győrfi Pál: Hova, hova?
• Egy bankfiókban pánik tört ki, amikor belépett két férfi maszkban, de aztán mindenki megnyugodott, amikor kiderült, hogy csak bankrablás.

Egy csokorra való válogatás a vizuális tréfákból (a képre kattintva galéria nyílik)

süti beállítások módosítása