Autós mise - a Lélek indítására
SZEMlélek 2020. április 17.

Autós mise - a Lélek indítására

A legtöbb katolikus számára a képernyő nyitott kaput a húsvéti szertartásokra. Előszálláson azonban autóba ültek a hívek, és misére indultak...


aa1_103.jpg

„Ha a keretek leomlanak, nem baj, a Lélek él és majd teremt új kereteket” – mondta egykor Slachta Margit testvér a Szociális Testvérek Társaságának alapítója. Ezt a mondást fogadták meg a Lélek szavára figyelve az előszállási egyházközség hívei.

Mihályi Miklós plébános vezetésével idén úgy szervezték meg a húsvéti ünnepet, hogy tekintettel voltak az országos kijárási korlátozásra, maximálisan betartották az előírt egészségügyi szabályozást, ugyanakkor tényleges közösségben vettek részt mind a szentmisén, mind a feltámadási körmeneten. Hogyan is lehetséges mindez egyszerre? 

- Természetesen a Lélek által, aki utat mutatott, ötletet adott - állítja a település plébánosa. - Az egyre szigorodó járványügyi korlátozások és a húsvéti ünnepek közeledése mély töprengésre késztetett, ám a válasz nem sokat váratott magára. Úgy két héttel ezelőtt felvillant bennem egy kép az egykori balatoni autós mozikról - meséli Mihályi Miklós atya. - Sokat nem időzhettem e képnél, mert a második villanásban már megszületett bennem az „autós mise” ötlete. Hát miért is ne?! A hívek nagy része általában amúgy is kocsival szokott jönni misére. A templom előtt szabad a tér.

aa4_14.jpg

- Én majd kipakolom a dolgokat a templom bejárata elé: oltárt, könyveket, kelyhet,zászlókat, virágot, húsvéti gyertyát, keresztet, mécseseket, jelképeket,hangosítást, lejátszót stb. A híveket pedig telefonon felhívom és tájékoztatom őket a részletekről, hogy ez a mise csak az autósoké, gyalog és kerékpárral tilos jönni. Az autókkal érkezők egy vonalban álljanak meg a templom előtt, de a kocsikból kiszállni nem szabad. Minden autó csak a templom felőli oldalán húzhatja le az ablakot, a másik oldal zárva marad. Áldoztatás nem lesz, lelki áldozást végzünk. 

aa5_8.jpg
A plébános elmondása szerint a terveihez a Szentlélek még egy ötletet sugalmazott, mely alapján a hívekhez a húsvéti gyertya lángja is eljutott. 
- Egy-egy mécsest gyújtottam meg a megszentelt lángról és a lemezről hangzó exultet ének alatt elvittem valamennyi autóra és rátettem a motorháztetőkre.

aa3_27.jpg

- Már ekkor nagyon bensőségessé vált a szentmise: közvetlenül rámosolyogtunk egymásra az autók szélvédőin keresztül. Ez a meghittség folytatódott az egész szentmise alatt - emlékezik vissza Miklós atya. - Egy kis plébánia közössége, ahol hétről-hétre néhány tucatnyian járnak templomba, 2020 húsvétján olyan naggyá lett, hogy valószínűleg egész Magyarországon itt, Előszálláson ünnepelték a legtöbben személyes jelenlétükkel Krisztus feltámadását.

aa2_52.jpg

- A körmenetet sem kellett kitalálni, a Lélek tovább vezetett - folytatja elbeszélését a Kisboldogasszony templom plébánosa. -Teljesen természetessé tette, hogy nem a huszonhat autó fog felsorakozni egymás mögé, hanem én, mint plébános a monstranciával járok körbe az autók között és minden jelen lévő család, az egy háztartásban élők szűk kis közössége külön-külön szentségi áldásban részesül. Ekkor már könnyek is csillogtak egy-egy szempárban és a sajátomban is. Ezek is a Lélek ajándékai voltak, éppen úgy, mint az új keretek...

aa6_5.jpg

(Forrás: www.legoliga.hu; fotó: Kanik Edina/LEGO LIGA)

süti beállítások módosítása