A vallásos válasz erre egyértelműen az, hogy igen. A bibliai kép Isten gondviselésére: a jó pásztor. Mi más lenne Jézus, mint az, aki minket véd?

Ha megnézzük a világhálón a képeket, amelyek a Jó pásztort ábrázolják, szinte mindenütt azt láthatjuk, hogy dimbes-dombos tájon áll egy pásztor, a kezében vagy a vállán egy bárány. Kellemes érzést adó, romantikus képek ezek. Azonnal arra asszociálunk, hogy a mi életünk is ilyen nagyon kedves Isten számára.

Egyetlen olyan festményt találtam Jan Bruegheltől, amely úgy festi le a Jó pásztort, amint éppen átharapja a farkas a torkát. Mi általában nem ezt látjuk, hanem azt, hogy a Jó pásztor az, akinek sikerül megvédenie a bárányokat. (Talán az elveszett századik bárány példázatát képzeljük ide.) Úgy látjuk, hogy ha én bárány vagyok, akkor érdemes hozzá bújnom, mert Ő biztosan megvéd engem.

De a Bibliában nem az áll, hogy "én vagyok a jó pásztor, és a jó pásztor megvédi a juhait". Hanem azt olvassuk, hogy a jó pásztor életét adja a juhokért. (János evangéliuma 10,11.) Itt tehát egy szándékról van szó, egy szemléletről, odaadásról és nem annak a sikeréről.
Csak a béres történetét olvashatjuk János evangéliumában részletesen. Elképzeljük azt, hogy jön a farkas, a béres megijed, és elfut. Őneki nem szándéka az, hogy a bajban jelen legyen. Viszont a pásztor az, aki felveszi a harcot a farkassal. A pásztor az, aki vállalja a konfliktust. A pásztor az, aki nem békélteti meg a bárányokat azzal a hazugsággal, hogy nem is olyan nagy baj a farkasok világa. Hamis kép az, hogy a jó pásztor a sikeres pásztor, a jó pásztor az, aki békességben tudja tartani a nyájat. Ez nincs ott ebben a példabeszédben.
Elképzeltem magamban azt, hogy egy kis bárány vagyok az akolban. Egy a sok közül. És eljön a farkas. Valahogy behatol a karámba. Vajon mit tennék akkor? Azt hiszem, ösztönösen futnék a pásztorhoz. Zsigeri cselekedet az, hogy ilyenkor minden élőlény menedéket keres. De hogyan is keresünk menedéket a bajban? Minél kevésbé akarunk látszani, minél kisebbek akarunk lenni. Ha lenne egy kis lyuk, ahova be tudnánk bújni, akkor azt is megtennénk, amíg el nem múlik a fenyegetés. Ha bárány lennék, akkor jó időben talán én szeretnék az első lenni. Talán előre szaladnék, hogy a legfrissebb füvet én ehessem meg. De amikor eljön a farkas, akkor a legutolsó szeretnék lenni. Azt akarnám, hogy észre se vegyen senki.
Ezt a különbséget festi le Jézus a pásztor idillinek tűnő képével. A farkasok eljövetele az az idő, amikor kiderül szívünk szándéka, és kiderül a pásztor szándéka is. Isten valódi célja ez a megkülönböztetés, és nem a siker. Csak a mai korszellem hatására gondoljuk azt, hogy az a jó pásztor, aki képes megvédeni a nyájat. Isten világában nem az a jó pásztor, hanem az, akinek az a szándéka, hogy érdekei, ösztönös életvédelme ellenében is ott maradjon a bajban.

Gondoljunk csak Jézusra! Ő meg tudta védeni tanítványait? Mit tett akkor, amikor jöttek a katonák, a nagy próbatétel idején? Ott maradt, a tanítványok pedig elfutottak. Nem az történt, hogy ölébe vette báránykáit, és megmentette őket! Hanem az történt, hogy odaadta az életét értük. Mert a lényeg nem a siker, nem az, hogy minden rendben legyen, hanem hogy a valódi, a szeretetteljes szándék kiderüljön. Jó gazdánk Isten, mert a valóságba vezet el.

Isten szándéka nem az, hogy mindenképpen megnyugtató módon éljük le az életünket. Ő inkább azt szeretné, ha a mindent odaadó szeretetet meglátnánk, és meg tudnánk különböztetni a béresek hazugságától. Hogy lássuk azt, aki az ajtón jön be, és azt is settenkedve. Mert más az, aki elfut, és más az, aki marad. Más, aki első akar lenni, és más, aki utolsó.