Külön pályázhatnak önkormányzatok és egyházi szervezetek, foglalkoztatás is finanszírozható.
Március 23-án és március 24-én két pályázati kiírás jelent meg a Magyar Falu Program keretében. A két dokumentum lényege ugyanaz: 5000 fő alatti állandó lakosú települések igényelhetnek legfeljebb 30 millió forint összegű támogatást közösségi tér kialakítására – vagy átalakítására –, valamint bértámogatást egy fő közösségszervező foglalkoztatásához. A támogatás folyósításának nem feltétele saját forrás biztosítása/rendelkezésre állása.
Az egyetlen markáns különbség a külön-külön 5 milliárd forintos keretből igényelhető támogatások esetében, hogy az MFP-KTF/2020 kódjelű pályázatot önkormányzatok és azok társulásai nyújthatják be, az MFP-EKT/2020 kódjelű kiírás pedig a történelmi keresztény felekezetek helyi közösségeit célozza – a dokumentum így fogalmaz: "a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház vagy a Magyarországi Evangélikus Egyház belső egyházi jogi személyei".
A két pályázati kiírás ide kattintva érhető el.
(Illusztráció forrása: bpxv.hu)