A tantermen kívüli digitális oktatásra való áttérést péntek este jelentették be, és akkor éjszaka pedagógusok hada ugrott neki a digitálistananyag-gyártásnak.

Hétvégén többségünk sosem hallott fogalmakat (klásszrúm, diszkord, lörningáppsz, stb.) épített be alapszókincsébe, hétfőn pedig csodát láttunk: ki így, ki úgy, de elkezdtünk online oktatni.

Ma van a negyedik nap.

Látjuk már, hogy időt, néhány nyugodt napot kellett volna adni a felkészülésre, az átállásra, mindenkinek...

Látjuk, hogy a digitális kommunikációt nekünk, pedagógusoknak még tanulnunk kell. Bizonytalankodunk, és ez zavarba ejt, ehhez nem vagyunk hozzászokva. Az eleve feszült helyzetben ettől még feszültebbek vagyunk, és így nem lehet új alapokra helyezni az oktatást.

Idő kellene...

Talán akkor is bénáznánk, de tudnánk nevetni magunkon...

Tudnánk nevetni azon, hogy most még az is bizonytalan, hogy ki a tanár, és ki a tanítvány... Engem hétfőn reggel a 10 éves Balázs üzenete fogadott: "csináltam egy discord szervert távoktatás céljából"...

Látom, hogy vannak családok, ahol nem bírják a tempót: ahol nincs gép, ahol több iskolás gyerek van egyetlen gépre, ahol egyedül neveli a szülő a gyerekét, ahol anya az egészségügyben, apa a rendőrségen áll helyt... Segítenünk kell a szülőket, nyugtatni őket, mert ez az újfajta iskolásdi őket teszi leginkább próbára. Ahogyan a pedagógusoknak, úgy nekik is tanulni kell elengedni, ami felesleges - írhat bármit a NAT, az élet most megoldja a tananyagcsökkentést.

És látom azt is, hogy a gyerekek veszélyhelyzetben is gyerekek. Nekik megy a tananyagcsökkentés! Ők online testnevelés órán a fejben futást és a falnál ülést gyakorolják, de matematikából jónéhányan látványosan és hirtelen megtáltosodtak...

És ez most így van jól.

Csak az nincs jól, hogy hiányoznak.

Hiányoznak a mosolyok és a grimaszok, az ölelések és a csibészségek, a zsivaj és a... Nem, a csend az amúgy sem jellemző, és most nem is hiányzik.

Mert most csak csend van és csak csipogás, hogy "üzenete érkezett": "hiányzol, Kriszta néni"...