Vicces kisfilmek köröznek ezen a címen, "ne ítélj elhamarkodottan", és persze kiderülhet, hogy az ember felesége nem azért ölel meg valakit, mert megcsalja, hanem éppen nyert egy autót. Ma, amikor az idő csak egy sávon fut tovább, amikor minden egyenértékűvé lett, állítólag bármiből lehet  jó és rossz.

Nehéz jól értelmeznünk a bibliai mondatot: Ne ítélj! (Máté evangéliuma 7,1) Hát persze, hogy ne ítélj - kiáltja közöttünk a világpolgár - mert nem lehet előre semmit sem tudni. Ne is minősíts senkit!
Jézus nem volt olyan valaki, aki ne ítélt volna ebben az értelemben. Ő iszonyatosan kemény szavakat mondott a farizeusokra, nagyon is vállalta a véleményét. Nyilván nem mindenáron, nyilván nem az volt a lényeg, hogy mindenkinek beolvasson. Ellenkezőleg! A ne ítéljetek parancsa nem azt jelentette, amit sokszor ma mögé gondolnak. Nem a gyávaság, nem a visszahúzódzkodás, nem a "legyen mindenkinek igaza" érzése van e mondat mögött.
Talán segít az, hogy ez az idézet eredetileg többes számban van, bár úgy szoktuk mondani, "ne ítélj, hogy ne ítéltess"! De valójában a Bibliában mindenütt többes számban szerepel: Ne ítéljetek!

Tehát itt a közösséget szólítja meg Jézus. Nem az egyes ember meditálásáról, igazságosságérzetéről van szó, hanem a közösségben való helyzetéről. Az emberi társadalom ugyanis egészen másként vélekedik a bűnről, mint a keresztények közössége. A táradalomban szükséges, hogy a bűnöknek rangsora legyen, ezért sokszor minden szinten így gondolkodunk a bűnről: jogászi módon. A tényeket vesszük figyelembe, pedig az csak emberi szerepjáték. Van, akinek a farizeus szerep lett leosztva, és van, akinek a bűnös nő szerepe. Az egyik csoport magán hordja bűne bélyegét, ők a nyilvánvaló bűnösök, a másik csoport az erénybe burkolózott bűnösök csoportja.
Mi is az igazi ítélet? Maga a szétválasztás, a rostálás. Voltaképpen minden alkotás egy ítélet: ez jó, erre figyelj, mert itt és most ez a fontos. A legerősebb ítélet maga a Teremtés. Isten szétválasztotta a dolgokat, hogy mi van fent, és mi van lent, hogy mi világos, és mi sötét. Ezért az ítélet mindig a teremtéshez utal bennünket, a másik emberhez, akit nem én alkottam meg, nem én helyeztem ebbe a világba, pont oda, ahol én is élek: voltaképpen Isten-ítéletet tartasz, ha megítéled a felebarátodat.

Ezzel a mondattal, hogy ne ítéljetek, arra hívnak minket, hogy ne az embereket válasszik szét egymástól, hanem az embert és tetteit.
Először önmagunkban: nem kell állandóan igazolni magunkat, én nem vagyok azonos a bűnös énemmel. Ne ítéljem meg önmagamat sem! De a másik ember sem azonos az ő bűnével.

Sokszor látjuk úgy, hogy egy másik ember gyengesége az akadály abban, hogy jobban menjenek a dolgok. Ő az, aki nem teszi meg, nem áll oda, és így tovább. Valójában nem a másik ember az ok, hanem az, hogy én magam nem vagyok igazán biztonságban. Nem fészkeltem be magam még jól Isten tenyerébe. 

(Kép: Shuttersock)