A nő, aki Mel Gibson Passióját ihlette
SZEMlélek 2020. február 12.

A nő, aki Mel Gibson Passióját ihlette

Anna Katharina Emmerick a közelmúlt egyik leghíresebb stigmatizáltja. Látomásai Jézus szenvedéséről és haláláról még Mel Gibson figyelmét is felkeltette.

anna_katharina_emmerick_gabriel_von_max_1885_web.jpg

Gibson "Passiója”  minden idők egyik legsikeresebb vallási témájú filmje, több mint 600 millió dolláros bevétellel. A 2004-ben megjelent alkotás a kezdetektől a kritikusok kereszttüzében állt, főleg az erőszak túlzott ábrázolása miatt. Ezeket a részleteket sehol sem lehet megtalálni az evangéliumokban ilyen véres részletességgel. Ezek azonban nem a rendező és a forgatókönyvíró, Gibson képzeletéből fakadnak. A bemutatott atrocitások inkább Anna Katharina Emmerick látomásain alapulnak, akire az egyház február 9-én emlékezett meg.

Anna Katharina Emmerick 1774. szeptember 8-án született Münsterland régióban. Mivel a család legidősebb lánya volt, gyermekkorától intenzíven kellett támogatnia munkájával szüleit a  gazdaságban. Később, hogy növelje a családi bevételeket, szobalányként, varrónőként dolgozott.

Anna Katharina sebei a kezén, a lábán, a fején és a mellén voltak láthatóak. Ezenkívül látomásai haláláig kísérték őt. Azt mondják, hogy minden pénteken Jézus szenvedésének történetét élte át, nemcsak szemlélőként, hanem aktív résztvevőjeként. A hívők körében az események egyrészt nagy tiszteletet váltottak ki, másrészt komoly rágalmazásra is késztették a kételkedőket.

Az esetre felfigyelt az egyház és az állam is. Intenzíven vizsgálták az eseményeket, de nem tudták bizonyítani, hogy csalásról lenne szó.

Clemens Brentano (1778-1842) író,miután megismerte a történetet,1818-ban Dülmenbe utazott. A következő hat évben ott maradt, és az addigra beteg apácaként élő Anna esetét nagy részletességgel írta le. Feljegyzéseit több könyv is fedolgozta. Közöttük volt az "Urunk, Jézus Krisztus keserves szenvedése" című könyv, amely jelentős hatással lehetett Gibsonra. Egy másik Brentano mű Anna Katharina áldott anyáról alkotott látomásán alapszik.

A boldoggá avatást végül II. János Pál pápa végezte 2004. október 3-án. Abban az időben hangsúlyozták, hogy a ez kizárólag Anna Catherine szent életének köszönhető, és nem Brentano írásainak valódiságáról szóló nyilatkozat.

Forrás: katolisch.de

süti beállítások módosítása