Milyen különös, hogy a magyar nyelvben a koncertet, concerto műfaját hangszeres versenyműnek, például hegedűversenynek vagy zongoraversenynek mondjuk. Sok idegen nyelven a versenyműveket koncertnek hívják. Emiatt az elnevezés miatt talán egy gyerek meg is kérdezi: itt most meccs van a szólista és a zenekar között?
Ki fog hamarabb célba érni? Az egy szál hegedűs vagy a zenekar? Néha az az ember érzése, hogy ott is versengést látunk, ahol felelgetés, egymásra figyelés és párbeszéd van. Eckhardt Gábor zongoraművész nem a versengés, hanem a közös zenélés csodáját mutatta be az elmúlt vasárnap sorozatának keretében: Gradus ad publicum, azaz Lépcső a közönség felé.
Hogyan hódíthatja meg egy előadóművész a közönséget? Hogyan találkozik a tehetség, a gyakorlás, az otthoni felkészülés a pódiummal? Eckhardt Gábor nem csupán zseniális zongorista és zenepedagógus, hanem azt a célt tűzte ki, hogy pályakezdő, kiemelkedő tehetségű fiatal muzsikusok számára nyújt bemutatkozási lehetőséget a Marczibányi Téri Művelődési Központban sorozata keretében. Eckhardt Gábor könnyed, humoros stílusban, képekkel vezeti és szórakoztatja a hallgatóságot.
Január 26-án különleges állomása volt a sorozatának, amikor a Wijnands család lépett a színpadra. A holland apuka, Arnaud Wijnands és a magyar feleség, Zsófia egy kórustalálkozó alkalmával ismerkedtek meg. A Staccato Énekegyüttesben énekelnek, amely magas színvonalú éneklésükön túl arról nevezetes, hogy talán a legtöbb nyelven éneklő magyarországi kórus. Ószláv, héber és holland mellett még halandzsául is tudnak!
Wijnands Emma - hegedűn (tanára: Ácsné Szliy Éva), Wijnands Margit - gordonkán (tanára: Szijártóné Tersztyánszky Dorottya) és Wijnands Paula – gitáron és zongorán (tanárai: Dósa Károlyné és Palatin Eduárd) adtak hangversenyt édesanyjuk közreműködésével. Néhány műhöz zenész barátaikat is elhívták: Bácsy Schwartz Zoltánt, Berkesi Boglárkát, Ittzés Bertát, Vass Noémit és a Staccato Énekegyüttest
Az egész este egy nagy zenei kaland volt, Gabriel Fauré-től a Beatles-ig. Ami a legkülönlegesebb volt, az az együtt-zenélés öröme. No, nem arról van szó, hogy a boldog család vasárnapi kakaózásuk után leül az előkészített hangszerek mellé, békésen zenélget, miközben gyönyörködik a csodás ital felszálló gőzében és illatában. Dehogy! Néha a szó szoros és átvitt értelmében is elpattannak a húrok. Örök veszekedés is a zene, hiszen meg kell osztozni a szobákon, a zongora néha nagyon hangos és idegesítő! Összekeverednek a kották. Mégis a sok ajtócsapkodás is azt jelenti: kapcsolatban akarok veled maradni, veled akarok vitatkozni és zenélni is! Ezeknek a küzdelmeknek a gyönyörű közös gyümölcsét hallgathattuk meg. A részleteket megtudhattuk abból a beszélgetésből, amelynek Eckhardt Gábor volt a riportere. Kiderült, hogy a zene csak őszintén működik!
Sztárgyárban élünk. Mind a sport, mind a zene sajnos azzal a módszertannal működik, hogy valamilyen fondorlatos módszerrel egy-egy „versenyzőt” kiemel, és mi csak őt like-oljuk, éljenezzük, tapsoljuk: a zsenit, a nagyszerű versenyzőt, a különleges tehetséget. Egyáltalán nem tudjuk azonban, hogy hogyan is került fel arra a bizonyos emelvényre éppen az illető. Holott a sztárság a jéghegy csúcsa, mindig csapatmunka van mögötte: a háttér a segítők közössége, akiknek a neve esetleg apró betűvel olvasható valahol. Sajnos sok családot ismerek, ahol láthatunk egy árnyékba szorult testvért vagy egy megroskadt családot. Nem gondolom azt, hogy nosza, fogják vissza a tehetséget azért, hogy a testvére ne sérüljön, csupán egy pici zseblámpát kapcsolok most be, amely a reflektorfény mögé világít. Nézzük csak meg, hogy mi van ott?
Emma, Margit és Paula a koncert főpróbáját egy kórházban tartotta. Volt olyan beteg, aki még soha nem volt klasszikus zenei koncerten. A lányok látták azt, ahogyan könnycseppek gyűltek meg a hónapok óta kórházban fekvő betegek szeme sarkában. Megtapasztalták azt, hogy a zene mire képes. Nem elsősorban arra, hogy tömegek éljenzését váltsa ki, hanem hogy valóságos szimfóniává, azaz összhangzássá váljon, önmagunk és lehetőségeink fölé emeljen!
A Wijnands család fontos célja volt, hogy a közös zenélés, a csapatmunka, a közös célok erejét adják át és semmi mást! Nem tudtuk meg, hogy ki milyen nagy! Mennyire fantasztikus, még ilyet nem is láttunk! Az egyik ennyivel jobb, a másik pedig különlegesebb! Dehogy! Sztárgyártás helyett együtt-zenélés volt ez az este. Egy átlagosnak tűnő, a napokat ugyanúgy morzsoló család egyszer összhangban énekelt, és az egész közönség belekerült ebbe a harmóniába!
(Fotó: Sulyok Miklós)
