Megjelent: a hazai orvosi szakmák helyzete és perspektívái
SZEMlélek 2020. január 21.

Megjelent: a hazai orvosi szakmák helyzete és perspektívái

A hetvenhárom szerző mindegyike évtizedeket töltött a klinikai gyakorlatban, szakmai tapasztalata, rálátása révén kompetens szakterülete egészéről átfogó képet adni.

aa1_41.jpg

A hazai orvosi szakmák helyzete és perspektívái a 21. század elején I. címmel rendhagyó kötetet jelentetett meg a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya. A kiadvány fő célja a szakpolitikai döntéshozatal támogatása.

A könyv – amelynek várható a folytatása, mivel első kötete még nem öleli fel az orvosi szakmák teljességét – összegző látlelet a magyar egészségügy helyzetéről, ugyanakkor terápiás javaslat a legégetőbb problémák megoldására. Mint Kosztolányi György és Csiba László a kötet előszavában fogalmaz:
„Talán akkor éri el leginkább a célját, ha a döntéshozók tárgyalásokat kezdenek az egyes szakmacsoportok képviselőivel, és pontról pontra megvitatják, hogy a könyvben felvetett javaslatokból mi az, ami megvalósítható, és milyen ütemezéssel.”
Az orvostudományokban is tapasztalható robbanásszerű tudományos-technikai fejlődés, a várható élettartam növekedése és ezzel egyidejűleg a népesség elöregedése, a betegségfogalom átalakulása, a bővülő lehetőségek nyomán fokozódó társadalmi igények világszerte új kihívások elé állítják az egészségügyi ellátórendszert, amelyek megválaszolásában kiemelt szerep jut a tudományos testületeknek, hogy a tudomány eszközeivel segítsenek megoldást keresni a modern társadalmak egészségüggyel kapcsolatos problémáira – olvasható az MTA oldalán.

Az összegzések elkészítésénél fontos és előremutató szempont volt, hogy a legsürgetőbb megoldandó problémák számbavételén túl a szerzők konkrét intézkedési javaslatokat is megfogalmazzanak.

A kötetben számtalan értékes javaslat olvasható az egyes szakágazatok finanszírozási, szabályozási, személyi problémáinak a megoldására. Csak néhány példa ízelítőül: életpályamodell kidolgozása; az orvoshiány miatt egyes kompetenciák kiterjesztése a nem orvos egészségügyi dolgozókra; a járó- és fekvőbeteg-kódolás, illetve a finanszírozás módosítása; a pazarlás csökkentése érdekében új szabályozók létrehozása, illetve régiek megszüntetése; a szakmai továbbképzések újszerű ösztöndíjrendszerének kialakítása; konkrét műszerfejlesztések.
2017-ben megalakult az MTA Elnöki Bizottság az Egészségért, amely stratégiai jellegű alapvetéseket készít a magyar egészségügyet érintő legfontosabb kérdésekben, fejlődési irányokat és összefüggéseket vizsgál, valamint általános javaslatokat fogalmaz meg orvosok, szociológusok, pszichológusok, egészségügyi közgazdászok segítségével.
A most publikált kötet IDE kattintva letölthető.
(Forrás és fotó: mta.hu)
süti beállítások módosítása