A karácsonyi könyvpiac ajánlata volt Stéphane Arfi: Három nap Jeruzsálemben című könyve. Arról a három napról szól, amikor a 12 éves Jézus "elszökött a szüleitől" és eltűnt Jeruzsálemben.

Lukács evangéliumában találunk szűkszavú említést arról az esetről, amikor a tizenkét éves Jézus szüleivel Jeruzsálembe ment a húsvéti ünnepekre, eltűnt, és csak három nap múlva találtak rá a Nagytemplomban, ahol a bölcs írástudókkal beszélgetett.

Hogy mi történt ez alatt a három nap alatt, az sem a Bibliából, sem más írásos emlékből nem derül ki. Nem tudjuk.

Tulajdonképpen Stéphane Arfit sem az foglalkoztatja, hogy tényszerűen mi történhetett. Egyrészt nyilvánvalóan kideríthetetlen, másrészt valószínűleg önmagában nem is fontos. Így azután a történelmi hitelességet lazán értelmezve nyugodtan eljátszhatott a szerző azzal is, hogy felbukkan a történetben a Jézushoz hasonlóan gyermek Júdás, Keresztelő János, Magdalai Mária, és Barabás is, de találkozik a kor egyik legnagyobb hittudósával, Hilléllel is. Talán így volt, talán nem.

A szerző igazából az egész történetet arra használja, hogy irodalmi köntösbe öltöztessen egy filozófiai problémát. A gyermek Jézus ugyanis lelkében haraggal telve azért szökik el, hogy a Nagytemplom Szentek szentjében feltegye a kérdést az apjának, azaz magának „az ég”-nek, hogy mi a boldogság legfőbb titka. Mert az nem igaz, hogy a szeretet.

„Mit ér a szeretet az önzéssel, a gyávasággal, az elhagyatottsággal, a megaláztatással, a kegyetlenséggel, az igazságtalansággal szemben? Nem, gondolja Jóshua, bizonyára létezik a szeretetnél szebb, erényesebb, hatékonyabb szó: egy olyan szó, amelyik az élet megpróbáltatásai ellenére is valóban boldoggá teszi az embert.”

Hogy mi a boldogság titka? Erre magunk is nap mint nap keressük a választ. Sokféle van, és mindegyikben van igazság. A Biblia szerint a szeretet, tudományos kutatások szerint a társas kapcsolatok minősége, mások szerint az anyagi biztonság.

Stéphane Arfinak azonban van egy erős állítása. Erről szól a történet.

Ha szeretné inkább a könyvből megtudni, hogy mi ez, akkor innentől ne olvassa tovább ezt az írást!

A szerző nem kevesebbet állít a történet utáni függelékben, hogy a Héber Biblia alapján a „szeretet” szó használata valójában fordítási hiba. A HESZED szó 249-szer fordul elő, és igen sok jelentésárnyalattal bír. Épp ezért rendkívül nehéz más nyelven egy hasonlóan sokféleképpen árnyalt szóval lefordítani. Lehetne könyörületesség, kegyelem, kedvesség, tisztesség, jámborság, hűség, barátság vagy jótékonyság, de általában a szeretet szó a fordítás. Így azután a Szentírás héber, arameus, latin vagy görög nyelvből való fordítása nyomán

a szeretetet tartjuk a boldogság egyetlen és igazi kulcsának. De számos bibliaszakértő szerint az etimológiailag leghelyesebb megoldás a jóság.

Emberi és isteni jóság egyaránt. Magyarán nem az az elsődleges tanítás, hogy szeress, hanem az, hogy legyél jó. A szeretet ugyanis érzelem, szenvedély, a jóság viszont cselekvés. A szeretet érzelmileg teszi jobbá a világot, a jóság tevőlegesen. A szeretet önmagában kevés, a szeretetteljes jóság, a szeretetteljes cselekvés teszi jobbá, ezáltal boldogabbá a világot. A jóság a boldogság elsődleges titka.

Persze, ha ennek helyt adunk, akkor ez módosítja a szent szövegek értelmezését is. „Szeresd felebarátodat, mint tenmagad!” Gondolom, sokan megpróbálták már – nem mindig, és nem minden felebarátot könnyű szeretni. Légy jó a felebarátodhoz, mint tenmagadhoz! Könnyebb? Könnyebb akaratlagosan jót cselekedni valakivel még akár akkor is, ha nehéz az illetőt szeretni?

Mindez persze elsősorban nem vita és közmegegyezés kérdése. Ki-ki önmagában találhatja meg a választ. Azt a választ, amitől boldog lesz. Ebben a rátalálásban segít gondolkodni ez a könyv.

(Illusztrációk forrása: rightwingfolks.com, helikon.libricsoport.hu)