Már hatodik éve biztosít forrást különleges célokra.
A civil gyűjtés célja, hogy a befolyt összegek 100%-át a megadott célokra fordítsák, a fölmerülő banki és adminisztrációs költségeket a szervező Kreatív Kontroll vállalja magára.
A tavalyi közel 2,5 milliós összegből 2019-ben 120 daganatos gyermek és családja nyaralását támogatták, valamint 7 kisgyermek kívánságát valósították meg, illetve támogatták rehabilitációjukat, gyógyulásukat.
Az összegyűlt összegeket egy közhasznú alapítvány felügyeletével használják föl.
- A beteg gyermekek is éppúgy csak gyerekek: álmaik, vágyaik, kéréseik vannak, de a betegség a családra sokszor kezelhetetlen anyagi és lelki nyomást jelent - mondja Sipos Zoltán, a gyűjtés alapítója, aki az összegyűlt összeg szakszerű felhasználásért felelős Ments Életet Közhasznú Alapítvány jótékonysági nagykövete. - Mi egyrészt a gyermekeknek segítünk, de másrészt a családnak üzenjük, hogy nincsenek egyedül.
A szervező azt kéri, osszák meg a felhívást minél többet, hogy jövőre is megvalósulhassanak az álmok és a nyári tábor.
Forrás: https://