Jobb adni
GundelTakácsGábor 2019. december 09.

Jobb adni

A Magyar Református Szeretetszolgálat az adventi készülődés részeként idén először rendezte meg jótékonysági estjét.

jobbadni0.jpg

Jelképesnek is mondható az időpontválasztás. Az advent ugyanis sokaknak a karácsonyi előkészületek mellett az ünnepre való ráhangolódás, az elcsendesedésre való készülődés időszaka is. Ám sokan vannak olyanok, akiknek az ünnep nem a felhőtlen pillanatokról szól. A mélyszegénységben élő családok, főleg a gyerekek számára az ünnepi időszak a szegénységgel, a kiszolgáltatottsággal, a hiánnyal való szembesülés időszaka is. A jótékonysági est ezeknek a Kárpát-medencében, jelen esetben elsősorban a Kárpátalján élő családoknak és gyerekeknek igyekezett segíteni.

jobbadni3.jpg

Az estet jelenlétükkel megtisztelők kétféleképpen segíthettek. Jótékonysági árverésen 10 sportrelikvia, illetve egy exkluzív palack bor került kalapács alá. De 200 gyermek karácsonyi kívánságát is teljesíthették a vendégek 5-15 ezer forint közötti értékben. Megdöbbentő volt, hogy nagyon sok gyerek nem játékot, hanem ruhaneműt kért ajándékba. Ki-ki választhatott, hogy melyik gyermek kívánságát teljesíti. Ez utóbbi akció egy hosszabb program része, melynek során már több mint 600 gyermek kívánsága teljesült és bárki csatlakozhat a szeretetdoboz.jobbadni.hu oldalon. A két segítő lehetőséggel élők összesen több, mint 3 millió forint támogatást nyújtottak.

jobbadni2.jpg

Az estet nem csak a Marriott Hotel által felajánlott bálterem és vacsora fénye emelte. Malek Andrea és Malek Miklós, illetve Novák Péter és Küttel Dávid zenei produkcióval varázsolta el a közönséget. Sulyok Péter humorista, aki immáron 16 éve éli vakon az életét, arról beszélt sokszor megnevettetve a közönséget, hogy nem is olyan egyszerű jól segíteni és nem is olyan egyszerű elfogadni, vagy nem elfogadni a segítséget. Lackfi János költő pedig videóüzenetben küldte el az erre az alkalomra írt versét.

Az estet megtisztelte jelenlétével és a színpadon elmondott gondolataival Balog Zoltán református lelkész, miniszteri biztos, az est egyházi fővédnöke; dr. Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára, világi fővédnök; Berkesi Judit televíziós, a Mentő Maci Program Jószolgálati Nagykövete; dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat Főigazgatója és Fodor Gusztáv, az MRSZ Kárpátalja Koordinációs irodájának referense. Az esemény házigazdái Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója, Oláh István Kuratóriumi elnök és Lutár Balázs igazgatóhelyettes voltak. Támogatók a Marriott Hotel, a Heimann Családi Birtok, a Lizzie Card, a Pályáznék.com, a No Roaming Kft., a Krausz 99 Kft., az ÁBK Trade Kft.; a Körös Tej Kft.; az RVI Management Kft, az Inter-Business Kft., és a Triplex Targo Kft. voltak.

jobbadni1.jpgBalról jobbra: Oláh István, Kovács Levente, Balog Zoltán, Juhász Márton

De túl az anyagi segítségen, túl az ajándékokon lélekben is mindenki gazdagabb lett ennek az estének köszönhetően, s talán ez az igazán fontos, mert

az ünnep elmúlik, de a szeretet ereje megmarad. Áldás, ha valakinek lehetősége van segíteni másokon és áldás, ha egy rászoruló tudja, hogy számíthat másokra.

De már maga a jótékonysági est címe sem hagyta, hogy a jelenlévők megfeledkezzenek az est és a karácsony egyik legfontosabb üzenetéről: „Jobb adni”.

süti beállítások módosítása