- Jó napot kívánok! Megkérdezhetem, merre van a belgyógyászat?
- Harmadik emelet balra.
- Rendben.

Megyek a lift felé, majd a három szerkezet közös gombjának megnyomása után várok és várok. Végre egy csapat takarítónő kilép, takaros zöld sipkákban kitolják felmosó kocsijukat, amibe nem botlottam fel! Első állomásnál kiszabadultam. A belgyógyászaton némi várakozás után négy papír került a kezembe. Negyedik emelet vérvétel, de még utána sem szabad enni, utána ultrahang, második emelet, majd neurológia az elsőn, végül röntgen a negyediken ismét. Onnan a végén vissza a kórház-épületbe: második emelet.  A két épület között átjáró, de vigyázat, nehogy balra kanyarodjak az üvegkalickánál, mert akkor a hátsó lépcsőházhoz jutok, és lekerülök a földszintre, ahonnan, ha mégis így sikerülne, csak lifttel lehet feljutni.

Nekiindulok a nagy kalandnak. Negyedik emelet. Odadugom friss, ropogós papíromat a kalicka mögött ülőnek, aki elmagyarázza a szabályokat. „Kérem, húzzon számot!” Már el is rontottam szabadulós játékomat. Nem baj a játékban háromszor lehet külső segítséget kérni, még van két lehetőségem! Megszületett a tizenkettedik kis cetlim. El is felejtettem mondani, hogy nem egyedül voltam, és két kabát, hátizsák, elemózsiánk a leletezés utánra egy zacsiban, szóval mint a piacon: minden alkalommal végigszámoltam a motyókat, hogy megvannak-e. Véremet adtam… sajnos nem a hazáért.

Uzsgyi le a másodikra, az ultrahang következik. Ott kiderült, hogy ez az ellátás nem tartozik a kórházhoz, ezért külön be kell jelentkezni  a földszinten. Lift, a kezem szinte magától mozdul. Ismerős kódfejtés: ↑③→←. Gomb villog, vár, takarítók ki, zöld sipka, stb. Már ott is vagyok a papírral, ám kiderül, hogy a főorvos még nem érkezett meg, ezért javasolják, hogy inkább a neurológiára menjek előbb. A papíromat a biztonság kedvéért otthagyom, és megyek az első emeletre.

Most merre tovább? Szerencsére különféle nejlon bugyikba elhelyezett cetlikben nyilak mindig segítségemre vannak, csak alaposan végig kell mindent vizsgálni, hiszen ez egy szabadulós játék! Megérkezek az állomásra. Nem kell sorban állni! Ez a játék furcsa fordulata. Kicsit tartok is tőle, biztosan kihagytam egy állomást, ezért nem fognak elengedni a végén! De kiderült, hogy az idegeim rendben vannak, így aztán sikerült visszaemelkednem a negyedik emeletre, ahol is megtudtam, hogy a főorvos már itt is van. Pont jól sikerült a játékidőt beosztani! Leül, vár.

Mosolyommal igyekeztem kontaktus teremteni, ami nagyon jól sikerült, vételezte egyik beteg, hogy ha helyet cserélnénk, akkor nem kellene átkiabálnom társamnak a betegeken keresztül. Játékos-csere. Kezdem élvezni ezt az egészet. Nővér kilép, és felhangzik a nevem! Milyen bibliai fordulat: nevemen szólítanak! Lefekszik, zselés krém a hasra, kellemes csiklandozás. Kiderült, hogy remek hasam van, bárki megirigyelhetné! Huhh, már csak a röntgen van hátra. Ott huszonnégyes lettem. Leül, vár.

Pittyegés, vetkőző, nagy levegő be, öltözhet vissza. Most pedig vissza a startmezőre, belgyógyászat. A szabadulószobás játék legelején elmondták, hogy vigyázzunk a visszaúttal, hát belementünk a csőbe, ugyanis a betegektől kérdeztük meg a második emeleti fordulóban, hogy merre van a kórház-rész? No, ez nagy hiba volt. A "folyosó végén balra" rossz válasz volt. Ott egy lépcső várt, nyilván le, majd megláttam a szabadulós játék elején megfigyelt táblát: háziorvosok. Az ismerős betűsor megtévesztett, pontosan úgy, mint a Mystique roomban legutóbb. Pont nem a végén és nem balra volt a megoldás. Úgyhogy kerülőút: földszintre le, lifttel fel. Azért időre megoldottunk mindent, ráadásul a játéksor végén ezek a szavak vártak:

-Ilyen gyorsan? 

-Igen, három óra alatt végeztünk.

-Remek. A maga tüdőgyulladása már teljesen rendben van! Két hét múlva kontroll.

Jöhet a következő szabadulás.