Így lett a kocsmából közösségi tér
Gégény István 2019. november 15.

Így lett a kocsmából közösségi tér

Egy borsodi faluba látogattunk, ahol kiderült, hogy egy "Isten háta mögötti" hely is alkalmas lehet a cselekvő szeretet gyakorlására.

aba0.jpg

Szomorú versenynek tűnne felmérni, vajon melyik település érdemelné ki a legszegényebb hely címet hazánkban. Hogy ilyen lista létezik-e, nem tudom, de hogy Csenyéte helyet kapna az élmezőnyben, aligha kétséges. A roma kisebbség ott szinte a teljes többséggel egyenlő, a bérből, fizetésből élők aránya elenyésző, a jövő kilátásai nem összemérhetők az átlagos társadalmi perspektívákkal. Ettől még Csenyéte nem rosszabb hely, mint bármely más falu, vagy város, de az élet súlya ott biztosan nehezebb. Azt már az ózdi Hétes telepen tett látogatásom során megfogalmaztam magamban, hogy igenis létezik olyan élethelyzet, amit magától a helyi közösség képtelen kezelni. A társadalmi erózió gravitációs erejéből csakis külső segítséggel, felkaroló emberek, szervezetek támogatásával lehetséges kitörnie a leszakadóknak.

aba1.jpg

Ez a cikk elsősorban róluk, a reményadókról szól, akiket a csenyéteiek számára az arnóti evangélikus gyülekezet tagjaiként és az Abaffy Gyula Evangélikus Szeretetszolgálat munkatársaiként küldött el az ég. Ők üzemeltetnek ugyanis – más segítő szervezetekhez hasonlóan – népkonyhát a többi között Csenyétén, ahol

az étel mellett jó szóval, közösségbe hívó jelenléttel is szövögetik a remény hálóját a reménytelen sorsú emberek számára.

aba02.jpg

aba01.jpg

Az arnóti lelkész, Buday Barnabás régóta barátom, s már egyetemistaként, ifjú teológusként igazi aktivista volt. Aligha véletlen, hogy 2015 végéig, közel egy évtizeden át ő töltötte be a Magyar Cserkészszövetség elnöki feladatkörét is – e titulus tipikusan nem egy vezetői posztot, hanem rengeteg munkát takar. 16 éve már, hogy a fővárosból vidéki szolgálati helyére kerülve, a Miskolc közvetlen szomszédságában található Arnót lelkészeként is megtalálták a feladatok.

A község lakói természetesen nem úszták meg, hogy az evangéliumi lelkület sodrásából nekik is kijusson. A családunkkal az egyik családi istentiszteletre látogattunk, amely sokkal inkább hasonlított egy kedves baráti összejövetelre, mint formailag szigorúan kötött liturgiára. Buday Barnabás több alkalommal is gitárt ragadott, igehirdetésébe a jelenlévőket is bevonta, mindenkit néven szólított – a fiaim keresztnevét is hamar megtanulta –, még két keresztelő is gazdagította a leginkább a dinamikus jelzővel leírható, gyümölcsökben is gazdag szeretetvendégségbe forduló együttlétet. Érzékelhetően átjött, hogy ennek a közösségnek igazi pásztora van, aki figyel, vonz, motivál, küld.

A képre kattintva galéria nyílik az arnóti ifjúsági istentiszteletről

És ami működik, áthatóan megjelenik a templomban, az a szakrális falakon kívül is kézzel fogható. Az említett népkonyha mellett ugyanis Arnóton is akad lehetőség a kreatív szeretet gyakorlására. Mert

amíg a templomba nem mindenki látogat el, egy jó kemencés-kenyérsütés, különböző közösségi sportjátékok, vagy akár csak egy-egy nagy társasági beszélgetés a legtöbb embernek igenis kedvére való lehet.

aba03.jpg

Ebből a felismerésből fakadóan a bezárt, funkcióját vesztett helyi kocsmát nyitották újra az arnóti evangélikusok, az Abaffy Gyula Evangélikus Szeretetszolgálat munkatársaival közösen, amely a szükséges átalakítások nyomán igazi közösségi térré változott. Ha úgy nézzük, olyan nagyon gyökeres átalakulás igazából nem történt, hiszen régen a kocsmába is találkozni, szívük bánatát, vágyait megosztani mentek az italozók... Ezúttal viszont alkohol helyett ölelés, kacagás, meghallgatás, öröm és a teher megosztása, felkaroló támogatás, játékos környezetbe ágyazott szeretet várja a betérőket.

Ami Arnóton és az arnótiak által a környéken történik, talán nem nagy csoda, de sok kicsi csoda biztosan. A hozzávalók sem titkosak: adott egy égre tekintő, lendületes vezető, sok jószívű ember, felismert szükséghelyzetek és kreatív szeretet. Ha az "Isten háta mögött", a borsodi ínségben működik, akárhol képes lehet a helyi közösség hasonló lélekemelésre.

süti beállítások módosítása