Enyedi Ildikó felújított filmje, Az én XX. századom New Yorkban
SZEMlélek 2019. november 15.

Enyedi Ildikó felújított filmje, Az én XX. századom New Yorkban

Enyedi Ildikó teljes körűen felújított és digitalizált filmjét, a harminc évvel ezelőtt készült Az én XX. századomat november 15-étől műsorára tűzi a Kino Lorber amerikai forgalmazó és a Museum of the Moving Image.

 20170221enyedi-ildiko3.jpg

A filmet a Filmalap által 2017-ben indított Nemzeti Digitalizálási és Filmfelújítási Program keretében újította fel a Filmlabor és Filmarchívum igazgatósága. A restaurált változatot tavaly mutatta be a berlini filmfesztivál, azóta világszerte vetítik a fesztiválok, és amerikai, japán, francia, angol és görög forgalmazók is megvásárolták moziforgalmazásra, DVD, Blu-ray kiadásra - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap pénteken az MTI-vel.

A rendező első filmje 1989-ben megnyerte a legjobb elsőfilm Arany Kamera-díját a cannes-i filmfesztiválon. Enyedi Ildikó alkotása két budapesti születésű lány, Dóra és Lili történetét mutatja be, akik akkor születettek, amikor az Edison által feltalált villanyvilágítást megismerte a világ. A monokróm árnyalatokkal, Máthé Tibor operatőri munkájával készült film a korai mozi varázslatát és bőségét idézi fel, megörökítve a korszak izgalmas technológiai, politikai és szexuális jelenségeit.

A New York-i Museum of the Moving Image a művészet, a történelem, a technika, a technológia és a mozgókép megjelenési formáit és összefüggéseit vizsgálja a múlt századi optikai játékoktól a legújabb digitális művészetig. Interaktív foglalkozásokat, kortárs és klasszikus filmprogramokat kínál a világ minden tájáról. Az eklektikus, valamennyi korosztályt megcélzó programba illeszkedik Enyedi Ildikó 30 éve bemutatott alkotása.

A Kino Lorber tíz restaurált magyar klasszikus film forgalmazási jogát vásárolta meg. Enyedi Ildikó filmjét követően 2020 januárjától Szabó István három, 4K felbontásban frissen felújított alkotását, az Oscar-díjra jelölt Bizalom című filmet (1979), az Oscar-díjas Mephistót (1981) és az Oscar-jelölt Redl ezredest (1984) láthatja az amerikai közönség, elsőként a New York-i Film Forumban.

(Forrás: magyar.film.hu)

süti beállítások módosítása