A címben szereplő mondatot Pintér László idézte tegnap este Hamvas Bélától. Így folytatódik: "Ennek következménye az a felháborító paradoxon, hogy valaki magát minél inkább kint lévőnek tünteti fel, annál mélyebben benne van." Ez a Karnevál című regényből vett mondat áll arra, ahogyan jelenleg kizsigereljük a Földet. A világ túlélésért kiált. A tegnap esti Áldott légy! előadás sorozat második estéje - e jelképes beszéddel - arra hívott, hogy építsünk Bárkát. Vágvölgyi Gusztáv, aki a képen látható mindenkit megmozgatott!
A tegnap estében az volt a legjobb, hogy nem az történt, ami annyiszor, hogy összejövünk, és mint Ady esett, szép, szomorú fejű magyarjai sírunk afölött, hogy a fogyasztói világ az emberiséget a vesztébe kergeti, hanem valami egészen más.
A Párbeszéd Házában második alkalommal jöttünk össze azért, hogy a Laudati Si enciklika ötéves történetét ünnepeljük, és gondolkodjunk. Sajgó Szabolcs segített ebben először, aki bevezetőjében azt is elmondta, hogy ez a világ, és benne mi is egyre jobban formálódhatunk, és ezzel Krisztus lesz láthatóvá. Már a felütést hallva is az volt az érzésem, hogy érdemes kikandikálnom az előttem ülők válla között. Ezután megnéztük a Holnap című film elejét, amelyben az alkotók elmondták, hogy nem akartak ölbe tett kézzel ülni, és elfogadni, hogy ez a világ megszünteti saját erőforrásait. Utána akartak mindennek járni. Gyönyörűek voltak a képsorok, amelyen kamerákkal, táskákkal lelkesen vonul öt ember mindenfelé, hogy értsen, lásson, és tegyen valamit.
Kattintson a galériára:
Ikotity István, a Felebarátok Egyesület elnöke, aki a lelkes teremtésvédők oszlopa, már csak azért is, mert mindenkinél magasabb, feltette a kérdést: Miből kell ma Bárkát építenünk? Könnyű volt Noénak, hiszen ő pontosan megkapta az instrukciókat: Vegyél Gófer fát. De vajon ma melyik fát kellene még kivágnunk azért, hogy bolygónk túlélésének zálogát megalkossuk? A válasz megszívlelendő:
Ma nem valami matériát, hanem magukat az emberi kapcsolatokat kell a kezünkbe venni. Minket magunkat kell olyanná faragnunk, hogy képesek legyünk átvészelni azt a krízist, ami vár ránk.
Hogy erről ne csupán beszéljünk, azonnal meg is kértek minket, lépjünk ki a hallgató-szerepkörből, forduljunk a szomszédunk felé, és kérdezzük meg, miért jött el, és mivel szeretne majd az este végén hazatérni. Kedves mosolygás mindenfelé. Zörögnek a székek, és amerre csak nézek, egyre lelkesebb arcokat látok.
Dr. Pintér László elemző előadását hallgathattuk az ismerkedési játék után. Elmondta, hogy ha környezetvédelmi témákról hallunk előadást, általában a széndioxid kibocsátásról, vagy a klíma változásáról van szó, pedig mind a kettő csupán egy-egy pici része annak a komplex problémahalmaznak, amit úgy nevezünk: fenntarthatósági rendszer. Az egész este fő kérdésére kereste a választ, vajon hogyan adható át az a tudás, amely a fenntartható világ javát szolgálja? Jó volt hallani, hogy az egyetemi oktatásban is egyre inkább interdiszciplináris módon és rendszerben gondolkodva tanítják az ökológiát. Az oktatás területén még rengeteg deficit van. Jó lenne együttműködésre nevelni, a közös értékrendet és felelősséget tanítani.
Vágvölgyi Gusztáv, közismert nevén Pabló egy különös történettel kezdte mondandóját: Gyulai Iván gömörszőlősi műhelyébe járt sokáig, ahol zöld mozgalmas emberek jöttek össze azért, hogy együtt gondolkodjanak. Mindenki lehajtott fejjel jött ki a teremből, mert mit is lehetne most már tenni?: Folyamatosan a fenntarthatatlanságról beszéltek, szomorúak lettek, és ezt az életérzést el is nevezték Iván szindrómának.
Pabló akkor rájött, hogy pozitív narratívára van szükség. Később, mint közösségfejlesztő ezt az igazságot ezerszeresen tapasztalta: Valódi közösségek építésére van szükség.
Elmesélte, hogy végeztek egy kutatást, melyben magyarországi egyházközösségeket vizsgáltak. Nagyon leegyszerűsítve két dolog nem található meg az egyházakban: szeretet és közösség. Mert attól nem leszünk közösség, hogy így nevezzük magunkat. Mindenki, még a nyelvünk kifejezése alapján is érzékeli a különbséget, hogy más egy csoport, egy összegyülekezés vagy egy közösség. Számos esetben előfordult, hogy egy egyházi közösség elhívta őt, mert segítségre szorultak. Azt mondták, hogy náluk nagyjából minden rendben van. Ilyenkor Pabló először elmegy, és megfigyeli azt, ahogyan működnek. A legtöbb esetben kiderül, hogy amikor egy kényes kérdés kerül elő, elhallgatnak. Háttérbe helyezik a baráti kapcsolatokat, és kimondatlanul is azt üzenik: a lényeg a munka (vagy a szolgálat). A barátságot most felejtsük el! Ezen az úton elidegenednek a kapcsolatok, mert nem hisznek abban, hogy a konfliktusokat meg tudják oldani. Továbbra is közösségnek nevezik magukat, csak éppen elveszik egymástól a fejlődés lehetőségét.
Pál Feri egy remek előadásából idézett, amelyben a keresztyén közösségekről beszél.
Az előadás után és az est folyamán többször is arra kértek minket, hogy forduljunk egymás felé, beszélgessünk, írjuk fel egy papírra azt az értéket, ami számunkra fontos. Gulyás Emese, a Tudatos Vásárlók Egyesületének egyik alapítója még gyakorlatiasabb módon kapcsolódott a Bárka építés gondolatához. Úgyhogy nem csak a szavak szintjén, hanem az egész este hangulatában is valódi Bárka építés volt. Köszönjük!
