Nem lehet szomorúan segíteni!
SZEMlélek 2019. november 05.

Nem lehet szomorúan segíteni!

Mindannyiunk felelőssége, hogy észrevegyük a veszélyben lévő, kiszolgáltatott embereket.

a_4.jpg

A segítségnyújtásnak gyakran akadálya, hogy hirtelen nem tudjuk, mit kellene tennünk, milyen számot hívjunk, kihez forduljunk, ha olyan embert látunk, akit a kihűlés veszélye fenyeget. Télen a földön, padon, aluljáróban, parkban éjszakázó emberek élete múlhat azon, hogy elmegyünk-e mellettük. Az is előfordul, hogy épp a szomszédságunkban él valaki fűtetlen lakásban, aki magától talán nem kér segítséget.

A Menhely Alapítvány a rossz idő, a hideg érkeztével arra kér mindenkit, hogy figyeljünk a hajlék nélkül, nehéz körülmények között élő, vagy a környezetünkben ismert magányos emberekre! Ilyenkor ők vannak a legjobban kiszolgáltatva a zord időjárásnak.

Budapesten a Fővárosi Önkormányzat támogatásából működő téli krízisprogramok idén is időben el tudtak indulni, így 24 órában Diszpécser Szolgálat, Krízisautó, és speciális utcai szolgálatok is segítenek az elesetteken. A Menhely Alapítvány Diszpécser Szolgálata napi 24 órában fogadja a bejelentéseket a veszélyeztetett helyzetben lévő emberekről, a +36 1 3384186-os telefonszámon.

A Diszpécser Szolgálat Krízisautót, utcai, vagy speciális utcai szolgálatokat küld a rászorultakhoz. A segítők elsődleges célja, hogy mindenki a számára legmegfelelőbb elhelyezéshez jusson. Budapesten tizenkilenc szállásnyújtó intézmény, közel kétezer férőhellyel várja a segítségre szorulókat. Országosan mintegy négyezerötszáz férőhely áll rendelkezésre éjjeli menedékhelyeken. Aki kényszerűségből e szállásokon szeretné lehajtani a fejét, azt befogadják az intézmények.

A Menhely Alapítvány közleményét ezzel zárja: Köszönjük mindenkinek, aki észreveszi, hogy a legrászorultabb emberek segítséget igényelnek! És hogy vidáman kezdődjön a tél: Télelőtti Dumaparty – Stand Up az Otthontalan Emberért!
A Jótékonysági rendezvény az EllátóHázban 2019. november 6-án, szerdán 19 órakor kezdődik. Mert nem lehet szomorúan segíteni!

(Forrás: MTI/OS; fotó: pixabay)
süti beállítások módosítása