Az 1968-as mexikói olimpia négy bajnokát köszöntötték
SZEMlélek 2019. október 28.

Az 1968-as mexikói olimpia négy bajnokát köszöntötték

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja az 1968-as, mexikói olimpia négy magyar aranyérmesét köszöntötte kerek évfordulója alkalmából. 

tatai.jpg

Varga János birkózó a 80., Tatai Tibor kenus és Básti István labdarúgó egyaránt a 75., míg Nagy László labdarúgó a 70. születésnapját ünnepelte a közelmúltban.

A hétfői ünnepségen Nébald György, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke hangsúlyozta: az olimpiai család számára mindig fontosak a születésnapok, az évfordulók, az ünnepek.

"A ma ünnepelt születésnaposokat összeköti, hogy a nagyon sikeres mexikói olimpián értek fel pályafutásuk csúcsára" - mondta Nébald.

Kulcsár Krisztán, a MOB elnöke kiemelte: a születésnapos bajnokok köszöntése elnöki munkájának "talán legszebb része". A sportvezető kitért arra is, hogy családjából nevelőapja, az öttusázó Móna István, valamint nagybátyja, a párbajtőröző Kulcsár Győző életében is mérföldkő volt az 1968-as olimpia.

"Sajnos ők már nincsenek közöttünk" - tette hozzá.

A mexikói élmények felidézését folytatta Schmitt Pál párbajtőrvívó, az olimpiai bajnokok klubjának tiszteletbeli elnöke.

"A mexikói olimpián családdá kovácsolódott a magyar küldöttség. Drukkoltunk egymásnak, Kozma Picinek, Varga Jancsinak és a labdarúgóknak. Fantasztikus hangulata volt a kint töltött napoknak, és mindenki jól szerepelt" - emlékezett Schmitt Pál, aki azzal zárta beszédét, hogy egy bajnok egész életében bajnok.

A 80 éves Varga Jánost egykori csapattársa, Csatári József méltatta, és felelevenítette a tatai edzőtáborban töltött napok emlékezetes történeteit.

varga_birkozas.jpg

Tatai Tibort tanítványa, a szintén olimpiai bajnok kenus, Novák Ferenc köszöntötte, aki a gyerekkori élmények felidézése után megköszönte edzőjének, hogy olimpiai bajnoki címhez segítette. Hesz Mihály olimpiai bajnok kajakos videoüzenetben köszöntötte egykori sporttársát, akiről kiemelte: megmaradt egyenes embernek, és örül, hogy barátjának nevezheti őt. Tatai kapcsán végezetül Wichmann Tamás világbajnok kenus beszélt az együtt töltött évekről.

tataitibor.jpg

Két labdarúgó társáról szólva a szintén olimpiai bajnok Dunai II Antal megjegyezte, hogy a salgótarjáni Básti István abban az időben került a válogatottba, amikor vidékről nagyon nehéz volt a legjobbak közé jutni, a szőke játékosnak azonban mégis sikerült. Nagy Lászlóval kapcsolatban pedig megemlítette, hogy az 1970-es években az Újpesti Dózsa rendkívül sikeres csapatába is fiatalon került be, miként fiatalon lett olimpiai bajnok is.

foci_1.jpg

Az ünnepeltek kiemelték: köszöntik a megemlékezést, hogy barátaik, sporttársaik nem feledkeznek meg róluk.

süti beállítások módosítása