Nők az Egyházban – alábecsült többség
SZEMlélek 2019. október 24.

Nők az Egyházban – alábecsült többség

Az amazóniai térség problémáival foglalkozó rendkívüli püspöki szinódus október 23-i sajtótájékoztatóján a nők kérdése is terítékre került. 

v2_1.jpg

Roselei Bertoldo nővér, a Mária Szeplőtelen Szíve kongregáció, valamint a „Kiáltás az életért” hálózat tagja beszélt a nők és gyermekek kizsákmányolása elleni brazíliai tevékenységéről - számolt be az eseményről a vatikáni hírügynökség. Az egyik legnagyobb probléma a „háztartási ragbszolgaság”, melynek során fiatal lányokat szakítanak ki indián közösségükből, hogy távolabb tanuljanak, végül sorsuk a szexuálisan kihasználtság és a rabszolgamunka lesz.

v4.jpg

Roselei nővér fölhívta a figyelmet arra, hogy a nők és lányok teste árucikké vált, s mennyire nehezen tudják hallatni a hangjukat. Ezért az a hálózat, melyben tevékenykedik, mindenekelőtt azon fáradozik, hogy a visszaéléseket feltáró és feljelentő kampányt folytasson. Az amazóniai szinódus is nagy figyelmet fordít erre a drámai helyzetre – hangsúlyozta a szerzetesnő. Kérdésre válaszolva azt is kiemelte, hogy a döntéshozatalba nagyon fontos bevonni a nőket.

A nők többségben vannak az Egyházban, de döntési pozícióban kisebbségben vannak, csaknem láthatatlanok 

– vette át a szót Mgr Ricardo Ernesto Centellas Guzmán, a bolíviai püspöki konferencia elnöke. Sürgette a nők bevonását a döntések meghozatalába az Egyházban, kezdve a kisebb közösségeken és plébániákon.

Az egyházban a zsinat nem csak azt jelenti, hogy „együtt haladunk”, hanem azt is, hogy „közösen döntünk” – fogalmazott a püspök.

Oswald Gracias, Bombay érseke a nők szerepéről szólva hozzátette: az előkészítés alatt álló dokumentum lehetőséget kínál számukra, hogy felelős posztokat foglaljanak el… már csak el kell fogadni a szövegtervezetet.

v5.jpg

(Forrás: vaticannews.va; fotó: es.noticias.yahoo.com, kubahonet.com)

süti beállítások módosítása