A Pannonhalmi Főapátságban zajló konferencián nem csupán beismerték, hogy púpos a szőnyeg, hanem felvállalták a takarítás, sőt, a tisztán tartás feladatát is.

Viszonylag sok rendezvény kapcsán jártam már a hazai bencés központban, így könnyen fel tudtam mérni, hogy itt valami nagy dolog zajlik, mert ennyire messze még nem kellett parkolási lehetőséget keresgélnem. A hivatalos lehetőségek közül a Viator étterem környéke is tele volt, így sokadmagammal gyalog vágtam neki a kupac túloldaláról a kaptatásnak, hogy eljussak a gyermekvédelem témájában szervezett, hivatalosan gyermekjogi szimpóziumra, amelynek fővédnöke Áder János köztársasági elnök.

A keresztény felekezetek számára eddig leginkább szégyenfoltot jelentő kérdéskör immár – nagyon helyesen – az egyházi tennivalók, tisztáznivalók listájának élvonalában szerepel. Ez még önmagában nem indokolná a kimagasló érdeklődést, ám Pannonhalma szellemisége eddig is garanciát jelentett arra, hogy amihez hozzányúlnak, azt őszintén, önkritikusan, hitelesen, nagy érzelmi intelligenciával, gondossággal megközelítve fogják kezelni.

Már a köszöntő szavak idején világossá vált, hogy most is ilyen légkörben gyűltek össze a jelenlévők, ugyanis Hortobágyi T. Cirill főapát nem hogy sajnálkozott volna a rendezvényt megelőző kritikus hangok miatt, hanem háláját fejezte ki, amiért ezek az észrevételek új szempontokat adtak a téma tárgyalásához. Azt is segített megfejteni, mi köze a talányosnak tűnő címnek "Csendtől a szóig" a gyermekek ellen elkövetett zaklatásokhoz. A főapátság idén a csend kifejezését választotta vezérgondolatnak, s a jelen konferencia által arra hívnak meg mindenkit, hogy az azonnali ítélkezés helyett az első lépés a meghallgatás legyen, amelyből azonban nem fakadhat elhallgatás. A csendtől kell kiindulni, de el kell jutni a megszólalásig - ez a gyógyulás útja.

Az evangélikus és református püspöki üdvözlések – önkritikus vallomások – után a Vatikánból érkezett Robert W. Oliver, a Kiskorúak Védelme Pápai Bizottságának titkára, Sean O’Malley bíboros küldötte tartott beszédet. Szavai, stílusa nélkülözött minden patetikusságot, klerikalizmust, egyszerre volt komoly és közvetlen. Rámutatott, hogy eljött a cselekvés ideje, azt azonban a jelenlévőknek kell szerinte felfedezniük, mi lehet lokálisan a gyógyulás útja, a sebek gyógyításának módszere. Ami működik Magyarországon, ugyanazt nem lehet teljes egészében alkalmazni például egy ázsiai államban.

Megdöbbentő, megható, egyszersmind fájdalmas volt egy fiatalember vallomását hallgatni ezek után, akit nem szexuálisan, hanem hatalmi eszközökkel zaklatott egyik tanára. Nem ő volt az egyetlen, de magára maradt a zaklatással szembeni tiltakozással. Tanulságként az ilyen bűnökre való közösségi nemet mondást, az áldozatok összekapaszkodását jelölte meg lehetséges megoldásként. Ha ugyanis a többiek hallgatnak – többnyire szégyenükben –, akkor a végén senki nem mer majd kiállni, ellene mondani a zaklatásnak.

A konferencia jelen sorok írásakor még zajlik, a SZEMléleken részteles beszámolót közlünk majd a teljes programról. A jó hírt azonban már most elhoztuk olvasóinknak: Ferenc pápa – aki közvetlenül értesült a magyar eseményről és üdvözölte a résztvevőket – zéró toleranciát hirdető, az egész világot átformálni vágyó szándéka a megvalósulás fázisába lépett hazánkban.

Tegyünk meg mindent érte, hogy innen már csak előre, felfelé vezessen az út – mint a parkolótól a főapátságig –, soha ne forduljunk vissza!