Bár a kérdés fából vaskarikának tűnik, az elmélet és a gyakorlat nincs teljesen összhangban a magyar valóságban.

A Bencés Bár szervezőinek meghívására Élő Anita és Szőnyi Szilárd társaságában kerekasztal-beszélgetésen vehettem részt, amelynek során a keresztény sajtó és/vagy etikus média kérdéskörét boncolgattuk, gyakorlati tapasztalatainkra támaszkodva. Az estet Gőbel Ágoston moderálta.

Nem szeretnék, nem is igazán tudnék teljesen részletesen beszámolni a számomra felüdülést nyújtó alkalomról – aki eljött, meggyőződésem szerint mindenképp gazdagabban távozott. Az maradt meg bennem legfontosabb pozitívumként, hogy mind a beszélgetőtársak, mind a kérdéseket is felsorakoztató hallgatóság a közbeszédbeli tapasztalatokat meghazudtolóan intelligensen, önkritikusan, árnyaltan, jóindulatúan nyilvánult meg. Mondhatnánk, ez lenne az alap keresztény körökben, de a beszélgetés során is nevesített példák azt igazolják, hogy inkább ritka kincs az ilyen közeg, semmint jellemzője a hazai – akár kereszténynek gondolt – közbeszédnek.

A címbeli dilemmának épp emiatt van létjogosultsága. Az est során elhangzott: amíg elméletileg a keresztény jelző és az etikusság kívánalma kéz a kézben jár, a valóságban gyakran épp keresztény körökből kapunk – és talán nem csupán a médiamunkásokra igaz ez – nemtelen, etikátlan támadásokat.

Nem hagyhattuk szó nélkül azt sem, hogy a magyar közbeszédben igen elszaporodott ugyan a "keresztény" jelző alkalmazása, ám a keresztényi szavak és tettek nem tűnnek mindezzel arányosnak. Olyannyira, hogy

az olvasónak komoly kihívást jelent, hogy felismerje és megfelelően kezelje az egyre sokasodó, magukat kereszténynek álcázó, valójában pártpolitikai szervezetek által irányított, avagy befolyásolt magyar nyelvű portálokat.

Szóba került, hogy néha fontosabb, etikusabb a hallgatás, mint az adott információ közlése, ugyanakkor a ló túloldaláról, az etikátlan, kínos hallgatás megtapasztalásáról sem hallgathattak az összegyűltek.

Azzal az üzenettel távoztunk a hangulatos találkozóról, hogy az aktuális sajtóbeli tartalmakkal való szembesülés, a közügyek mostanában igencsak méltatlan kezelése még inkább arra bátorítanak mindannyiunkat, hogy ténylegesen etikusan kommunikáljunk, amelyhez nem elég "kereszténynek látszani". Hitelesség, őszinteség, bátorság a szóláshoz, lehurrogás helyett nyitott, asszertív odafordulás a velünk egyet nem értőkhöz – bőven van feladatunk, íróknak, olvasóknak, hozzászólóknak, megosztóknak, továbbgondolóknak, kérdezőknek, reagálóknak egyaránt.