Hősként tekintenek Németországban Földi Ottóra, aki zuhanó repülőgépével becsapódás előtt úgy manőverezett, hogy senkit se veszélyeztessen.
Az ejtőernyősöket szállító repülő szerdán, Berlin mellett zuhant le, a balesetben a rutinos repülővezető-oktató és ejtőernyős-ugrató pilótának számító magyar férfi az egyetlen áldozat.
A szegedi születésű, de évek óta Németországban dolgozó 31 éves pilóta aznap egy Cessna 208-as géppel szállt fel, és ejtőernyősöket szállított. Az ejtőernyősök még épségben kijutottak a repülőből, a gép viszont az ugróbázis melletti mezőre zuhant.
Szakemberek úgy gondolják, valamilyen műszaki probléma adódhatott, amit a pilóta érzékelt, és úgy manőverezett, hogy a balesetben a 14 levegőben lévő ejtőernyős se sérüljön, és a repülőbázison se veszélyeztessen senki.
– Biztosak vagyunk benne, hogy az utolsó pillanatig az ernyősök életét védte. Nem kizárt, hogy a baleset előtt már tudta, zuhanni fog, és próbálta a repülőbázistól messzebb, olyan területre manőverezni a Cessnát, ahol nincsenek emberek – mondták kollégái, akik tette miatt egyértelműen hősként tekintenek a férfira.
A család, a barátok és a repülőstársadalom is egy emberként gyászolja a Földi Ottót, aki november 10-én lett volna 32 éves.
„Bár tudom, már nem látod, itt, így biztosan nem, de érzed, érzékeled, hogy a hiányod mérhetetlen fájdalmat és szomorúságot hozott... Nagyon sokan szeretünk!!! Nyugodj békében, drága Ottó, fent a fellegekben...” - írta egy gyászoló a közösségi oldalára.
A helyi rendőrség nyomozást folytat, hogy kiderüljön, miért zuhant le a repülőgép.
(Forrás: hvg, szeged.hu)