Zsóri Dániel gólja is a legjobb három között
SZEMlélek 2019. szeptember 02.

Zsóri Dániel gólja is a legjobb három között

Zsóri Dániel találata bekerült a legjobb három közé az év góljáért járó Puskás-díj szavazásán - adta hírül hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) honlapja.

zsori.jpg

A 18 éves futballista - aki időközben a MOL Fehérvár FC-hez igazolt - a Debrecen színeiben február 16-án, a Ferencváros elleni hazai bajnoki találkozón a 81. percben csereként állt be élete első NB I-es mérkőzésére, majd a 93. percben, 15 méterről a kapu jobb alsó sarkába ollózott, megszerezve csapatának a győzelmet.

Az ő gólján kívül a kolumbiai Juan Fernando Quintero (River Plate) és az ötszörös aranylabdás argentin Lionel Messi (FC Barcelona) találata került be a képzeletbeli dobogósok körébe.

Zsóri az első magyar a díj történetében, aki szerepelt a 10-es jelöltlistán. A listára két hétig lehetett szavazni, a három legtöbb voksot kapott gól közül legendás játékosokból álló zsűri választja majd ki a győztest, aki szeptember 23-án, a milánói Scalában sorra kerülő ünnepségen veheti át az elismerést.

A FIFA a többi kategória döntőseit is közzétette hétfőn, az év férfi játékosa díjra - akárcsak az európai szövetségnél - Cristiano Ronaldo, Lionel Messi és Virgil van Dijk pályázik. Az UEFA-nál a Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool holland védője nyert.

A kapusoknál két brazil és egy német, a liverpooli Alisson Becker és a Manchester Cityt erősítő Ederson, valamint a barcelonai Marc-André ter Stegen került a top háromba, az edzőknél pedig három Premier League-tréner, a spanyol Pep Guardiola, a német Jürgen Klopp és az argentin Mauricio Pochettino verseng még az elismerésért.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása