Ritka krokodilok érkeztek a budapesti állatkertbe
SZEMlélek 2019. augusztus 16.

Ritka krokodilok érkeztek a budapesti állatkertbe

Kritikusan veszélyeztetett kubai, más néven rombuszkrokodilok érkeztek nemrégiben a Fővárosi Állat- és Növénykertbe.


kroki.jpg

Az öt kubai krokodilt a nagyközönség az állatkerti Nagy-tó partján álló Krokodilház belső terében tekintheti meg.

Mivel az állatok még nagyon fiatalok, csak kétévesek, hosszuk alig haladja meg a fél métert, de idővel két méternél is nagyobbra fognak nőni.

A közlemény szerint a kubai, vagy másik nevén rombuszkrokodil (Crocodylus rhombifer) a legkisebb elterjedési területű, és az egyik leginkább fenyegetett krokodilfaj, amely ennek megfelelően sokkal ritkább, mint például a pápaszemes kajmán, a nílusi krokodil, vagy éppen a mississippi aligátor, amelyek viszonylag gyakori lakói az állatkerteknek is.

Vadon élő kubai krokodilok ma már csak a kubai Zapata-félsziget mocsárvilágában, illetve az ugyancsak Kubához tartozó Ifjúság-szigeten fordulnak elő. Eredetileg a vadászat miatt ritkultak meg, ma pedig a viszonylag szűk elterjedés rontja az állomány túlélési esélyeit, így nem véletlen, hogy a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) vöröslistáján a kubai krokodil kritikusan veszélyeztetett fajként szerepel.

Méretét tekintve közepes termetűnek mondható, a kifejlett állatok hossza általában 2-3,5 méter, de egyes feljegyzések szerint a múltban ennél nagyobb példányokat is megfigyeltek. Méretéhez képest eléggé agresszívnek számít.

A természetben a fiatal állatok általában halakon és puhatestűeken élnek, a nagyobbak pedig a halak mellett előszeretettel fogyasztanak teknősöket is. Fogazatuk valamelyest idomult is ehhez a táplálékhoz, mert amíg az elülső fogak inkább hegyesek, és a zsákmány csúszásmentes megragadására szolgálnak, a hátrébb lévő fogak valamivel tompábbak, így ideálisak a teknősök páncéljának összeroppantására.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben több mint száz éve foglalkoznak krokodilok tartásával. Egy évszázad alatt összesen nyolc különböző faj bemutatására volt példa, így a múltban pápaszemes kajmánokat, Sakáre-kajmánokat, fekete kajmánokat, mississippi aligátorokat, kínai aligátorokat, nílusi krokodilokat és bordás krokodilokat is láthatott már az állatkert közönsége, illetve egyszer, rövid ideig voltak már kubai krokodilok is.

Jelenleg - a nemrég érkezett kubai krokodilok mellett - még egy krokodilfajjal, a mississippi vagy csukaorrú aligátorral találkozhatnak a városligeti intézménybe látogatók.

(Forrás. MTI, fotó: zoobudapest.com)

süti beállítások módosítása