Ki gondolná, hogy a Sziget fesztivál biztonságát szolgáló közel ezer fős csapat egyik vezetője "civilben" református teológiai tanár? Dr. Kókai Nagy Viktor a terepen avatott be különleges missziója részleteibe.

Tüzesen süt le a nyári Nap sugara – számos hírforrás egybehangzóan üzeni, ma van az év legmelegebb napja. Az In-Kal Security kamionból kialakított légkondicionált főhadiszállásán elviselhető a hőmérséklet, ráadásul estébe hajlik a délután. – Megyek ebédelni – szól oda társának egy őrző-védő, ami kissé furán hat az alkony közeledtével. Ám itt más időszámítás van érvényben: vendéglátónk például jellemzően reggel 6 körül tér aludni, délben ébred. Haza sem megy a Sziget előtti napoktól a zárás utánig, lakókocsija ott parkol a tömegtől elzárt részen.

A "kalapos", sokan leginkább így ismerik a biztonságiak körében a tanítási időben Debrecenben és Révkomáromban teológiát oktató docenst, aki, bár református lelkészi végzettsége van, e hivatását épp nem gyakorolván egy budai evangélikus gyülekezet presbitere. És aki nyaranta a Volt fesztivál, a Balaton Sound és a Sziget sokszínű tömegének biztonságát felügyeli az In-Kal alapítója, ifj. Lasz György jobbkezeként, alkalmanként helyette is irányítva sok száz munkatársat.

Amennyire meglepő lehet a kívülálló számára a teológia és a személy- és vagyonvédelem eme különleges párosítása, Viktor számára annyira természetes ugyanezen felállás. Ráadásul nem is lelkészből lett biztonsági szakember – már fiatalként élénken érdeklődött a küzdősportok iránt, a felsőfokú tanulmányok időszakában pedig hol színpadépítéssel, hol védelmi feladatokkal egészítette ki az ösztöndíjat.

– Írd csak nyugodtan, hogy kidobó, az is voltam – hárítja el óvatoskodásomat, s arra a kérdésre is megnyugtató választ ad, hogy vajon egyházi felettesei miként fogadták „kettős életét”. Olyannyira képben voltak az éjszakai műszakokat illetően, hogy amikor egy szórakozóhelyen komoly balhé tört ki, egy barátja sajnos életét is vesztette az erőszakoskodók miatt, tanárai egyből aggódva, bizakodva hívták, remélve, hogy jól van.

Nem rejti véka alá, hogy kemény világ ez, a Sziget „népéről” is van véleménye. Nem ítélkezik, azt azonban

szomorúan látja, amikor némely fiatalok megfeledkeznek magukról, átlépve olyan korlátokat, amelyeken túl szórakozás helyett a szétcsúszástól a kijózanodásig tartó fájó folyamat vár rájuk, nem ritkán egészségügyi beavatkozással tarkítva.

Jól ismeri ezt a közeget, hiszen 1993 óta, tehát kezdetektől ott dolgozott az időközben komoly nemzetközi hírnévre szert tevő nyári fesztiválon. Az indulás éveiben ráadásul még nem különült el a színpadépítés és a biztonsági szolgálat szerepköre, gyakran besegített oda és vissza egyik csapat néhány emberrel a másiknak, ha úgy hozta a szükség. Egy időben konkrétan a Sziget vállalkozásának alkalmazásában állt, ő volt a technikai vezető helyettese. Később az In-Kal munkatársa lett, és ma is félig-meddig ezt a céget erősíti. Azért csak félig, nem teljesen, mert az adjunktusi, majd docensi kinevezés ezt már nem teszi lehetővé. Most már csak nyáron, az említett három fesztivál erejéig ölti magára azt a bizonyos kalapot (ami nem holmi seriffkedés szimbóluma, hanem hatékony védőeszköz tűző nap és szakadó eső ellen egyaránt), de akkor akár egy bő teljes hétre kiköltözik a helyszínre.

Idővel megházasodott, családja lett, kislánya pár éven belül belenő az általa védett rendezvények célcsoportjába. Hogy mit szól mindehhez a felesége? Egyrészt már a megismerkedésük idején sem volt titok ez a sajátos színfolt Viktor életében, ráadásul tanítási időszakban szinte minden szerdát és pénteket családja körében tölt a maradék három hétköznapon hol Kelet-Magyarországon, hol Felvidéken tanító docens. Mivel gyülekezeti lelkészi szolgálatot nem végez, a hétvégéi sem lekötöttek.

Adódik a kérdés: vajon gyakorol-e lelkigondozói szolgálatot a Szigeten és a többi fesztiválon, akár a biztonságiak körében? Direkt formában semmiképp, olyannyira, hogy számos kollégája nem is tud róla, mi a „civil” foglalkozása.

Senkit nem akar megtéríteni, nem prédikál, nem moralizál, de sokan kiöntik neki a lelküket a kidobók közül. Előfordult, hogy egyik férfi beosztottja szó szerint elsírta neki a bánatát.

Nagy terhet hordoznak a biztonságiak – számos hírt olvashatunk a sajtóban arról, hogy az ő köreikben is el tud szakadni a cérna, nem példa nélküliek a túlkapások. Ezt a terhet, feszültséget pedig cipelni kell, oldani kell, s ilyenkor rendkívüli erőt ad, ha egy vezérnek van biztos támasza, szilárd lelki alapja.

– Gyakran előfordul, hogy én vagyok az ütköző – fogalmaz beszédesen, és ezt nyugodtan érthetjük fizikálisan is. Konfliktusban, felpattanó szikrában ebben a szakmában nincs hiány, Viktor pedig bátran vállalja, hogy akár a Sziget szervezői és az erőemberek közé is odaáll, tompítja az esetleges viták élét. Nagy előnyt jelent számára, hogy közvetlenül, belülről ismeri mindkét stáb meghatározó munkatársait, a szervezetek működési mechanizmusait, így tapasztaltan tudja elősegíteni a közös nevező megtalálását.

Sétálni indulunk az alkalmi kommunába – a Sziget a maga százezres nagyságrendű népességével idehaza a legnagyobb városok közé számítana. Aligha tűnünk fura szerzetnek: fotósból is akad bőven, biztonsági őrökkel ugyancsak alaposan meg van fűszerezve a közeg. A szigetlakók szemmel láthatóan érzik, értik, hogy az egyenöltözéket viselő rendvédők értük vannak jelen, nem ellenük. – Tényleg olyan ez a hely, mint egy város. Minden van itt, mint egy rendes településen, kivéve a rendőrséget. Itt mi vagyunk a rendfenntartók, hiszen a Sziget magánterület – mutat rá kísérőm, hamar rá is térünk az elmúlt napok botrányára, illetve annak megakadályozására. Merthogy szakmai szempontból nem csupán az jelenti a sikert az In-Kal számára, hogy óriási mennyiségű kábítószer csempészeit sikerült elkapniuk, hanem az is, hogy

a munkatársaik által észrevett, elfogott, majd a rendőrségnek átadott elkövetőknek esélyük sem volt ezt a hatalmas mennyiségű drogot elterjeszteni.

Az akció ugyanis a beköltözési napon, még a programok kezdete előtt lezajlott; a gyors felismerés, azonnali beavatkozás rengeteg élet megkárosítását akadályozta meg.

– A Sziget abban is különbözik egy átlagos településtől, hogy a rendőrség jelenlétén kívül még egy dolog szinte teljesen hiányzik: az erőszak – állítja Viktor. Ez elsőre meredek kijelentésnek tűnik, de ha megnézzük, mennyi bűncselekmény történik egy nagyobb településen pár nap alatt, s mennyi hasonló eset fordul elő ugyanekkora intervallumban a monstre fesztiválon, nehéz lenne nem bólogatni.

A nagyszínpad területére érünk, a hatalmas tér közepén alkalmi emelvény tornyosodik. Ami a szervezők és a fesztiválozók szemével csupán keverőpulti állványzatnak tűnik, biztonsági oldalról fontos megfigyelőállás. Mindig van odafent őrszem kolléga, aki iránymutatást tud adni a társaknak, ha a tömegben beavatkozási helyzet adódna.

Ekkortájt két szürke napellenzős sapkás, póló felett inget viselő férfi sétál el mellettünk, pár baráti szót váltanak a „kalapossal”, majd a tömeget mustráló tekintettel haladnak tovább. Ott motoszkál bennem az érzés, hogy valahonnan ismerős ez a habitus, mire a lelkek és a biztonság őrzője jelzi: védett személy testőreivel találkoztunk. Az ilyen különleges kérések is hozzájuk futnak be, előre egyeztetnek a megfelelő szervek az In-Kal vezetőivel fontos vendégek érkezéséről.

A kijárat – beléptetés – felé haladva szóba kerül, hogy ennél a nagy melegnél csak egy rosszabb létezik fesztiválok szempontjából: az eső. Márpedig holnapra azt ígérnek (utólag kiderült: úgy is lett), Viktor pedig fejben már a kapcsolódó védelmi kockázatokra fókuszál. Sár, szaladó emberek, erős szél, meg ami még belefér.

Búcsúzóul arra kérem, saját lelki hangoltságáról is mondjon pár szót. – Érdekes ez a téma. Rendkívül sokat jelent számomra, hogy hívő ember vagyok.

Ebben a szakmában nagy mélységeket, igazi mélypontokat élek át számtalanszor, ugyanakkor bőven akad arra is példa, amit úgy neveznék, hogy Isten fölemel, átölel.

Nagyon fontosak ezek a pillanatok, sok erőt adnak a folytatáshoz, továbblépéshez. Ilyen példaként említhetném azt az esetet, amikor nemrég a komolyzenei színpadnál sétálva meghallottam a Szent Efrém Férfikar énekét. Igen, ilyen fellépő is volt az idei Szigeten, ez talán fura lehet az olvasóknak. Ott álltam, hallgattam a helyzethez illően nem csupán vallási témájú énekeiket, és azt éreztem, egészen mélyen, a lelkemben, hogy Isten fölemel – fogalmaz meghatottan a doktori fokozattal rendelkező, képzett teológiai tanár, s talán képzeletben ő is elmorzsol most egy könnycseppet odabenn, egészen mélyen.

Akkoriban távozom, amikor a legnagyobb tömeg árad befelé. Nem tudok már ugyanolyan szemmel nézni a beléptetésnél ellenőrzést végző biztonságiakra, de a bulizni érkezőkre sem. Madártávlatból, soha-nem-szigetelőként megvolt a magam véleménye erről az egész társaságról. Közelebb lépve azonban kiderült, hogy a Gondviselés tőlük sem fordítja el a tekintetét – miért is tenné –, hanem küld közéjük „ütközőket”, békességszerzőket, bűnmegelőzőket, és ezeknek a küldötteknek is küld fölemelő helyzeteket, társakat.

A zárszó ott szerepel a Bibliában, Máté evangéliumában: boldogok a békességszerzők. (Mt 5,9)