A Ferencváros labdarúgó csapata kiesett a Bajnokok Ligájából. Mint minden, ez is kérdéseket vet fel.

A labdarúgás csodálatos dolog, mindenkinek van róla véleménye, amelyet általában fűt a szenvedély. Ezért most, hogy minél tisztábban lássunk, igyekszem a számoknál, azaz a tényeknél maradni, amelyek forrása a Transfermarkt.

Előrebocsátom, hogy nem fogok semmilyen vészharangot megkongatni, nincs is miért, egyszerűen csak próbáljuk meg belőni, hogy a Ferencváros – és rajta keresztül egy kicsit a magyar labdarúgás is – hol tart!

A BL-selejtező 3. fordulójában vívott párharc visszavágóját a Dinamo Zagreb 4-0-ra megnyerte az Üllői úton. Ez elég súlyos vereség, bár kis szerencsével alakulhatott volna másként is, mint ahogy az első mérkőzés Zágrábban kis szerencsével 1-1 lett és azzal akkor még továbbjutásra állt a Fradi.

Összességében azonban igazságosak vagyunk, ha azt mondjuk, hogy a jobb csapat jutott tovább. De miben jobbak, vagy inkább úgy kérdezem, hogy miben mások a horvátok? Nos, a pályán nyújtott teljesítményen kívül – gyorsaság, helyzetkihasználás, stb. – a nagy különbség a filozófia.

A mérkőzésen a cserékkel együtt 4 magyar és 8 horvát játékos kapott szerepet.

A Ferencváros egész keretében, azaz a 29 játékos között egyetlen saját nevelésű sincs.

A Dinamo 27 fős keretében szigorúan számolva is 5 saját nevelésű játékos van.

Közülük a spanyol Dani Olmo 16 évesen került a Dinamohoz és a jelenlegi értéke 15 millió euró, messze ő a legértékesebb játékosa a csapatnak.

A 22 éves bosnyák Amer Gojak 18 évesen lett a Zágráb játékosa, ezért nem számoltam a saját nevelésű játékosok közé, ő most 4,5 millió eurót ér.

Ivan Sunjic sincs benne ebben az ötben, mert habár saját nevelésű játékos, 8 millió euróért eladták most nyáron a Birmingham Citynek.

Idén egyébként három játékost értékesítettek a horvátok, összesen 10,5 millió euró értékben, és két fiatalt kölcsönadtak. Ezzel szemben két rutinos játékost igazoltak ingyen, akik ellenünk még nem játszottak, további öt játékos pedig visszatért kölcsönből, egy fiatal kapust pedig a második csapatból hoztak fel.

Azaz egyetlen centet sem költöttek játékosokra.

A Ferencvárosnál sokkal nagyobb volt a játékosmozgás: két játékos jött és négy ment ingyen, illetve sokan jöttek kölcsönből és volt, aki ment kölcsönbe. Egy játékost adott el a csapat: Fernando Gorriaran Mexikóba igazolt 2,5 millió euróért, és két játékost vásároltak: Eldar Civic 1 millió, Michal Skvarka 200.000 euróba került.

Az FTC 1,3 millió eurót (kb. 420 millió Ft) keresett játékos adás-vételen, a Dinamo 10,5 milliót (kb. 3,4 milliárd Ft).

Az FTC-nél 24,6 volt az eligazoló játékosok átlagéletkora, és 24,9 az érkezőké.

A Dinamónál ez az átlag 23,8 és 24,4 év.

Az FTC-nél 6,6 millió és 6,8 millió az érkező, illetve távozó játékosok összesített piaci értéke, a Dinamonál 7,4 és 6,8 ez tehát gyakorlatilag egyforma. (Sunjicot ugyan 8 millióért adták el, de a piaci értéke jelenleg 3 millió euró).

A magyar labdarúgás kimozdítása a holtpontról nem egyszerű dolog, jelentős anyagi befektetést igényelt és igényel. Ugyanakkor, mint látható, horvát sportbarátaink alapvetően a saját játékosok nevelésére alapoznak és ezt egészítik ki ügyes adásvételi politikával. A rendszer önfenntartó, hiszen újabb és újabb nagy értékű játékosokat nevelnek ki. Ráadásul ezekkel a játékosokkal magas színvonalú focit játszanak, így rengeteg pénzt keresnek a nemzetközi kupákban is.

Mindezt nem azért írom, mert „bezzeg a horvátok”, hanem azért, mert ez a követendő út. Nem lehet a végtelenségig önteni a pénzt a fociba. Ezt a pénzt nem elkölteni kell, hanem termőre fordítani. Ehhez nyilvánvalóan arra van szükség, hogy például a nemzetközi kupák csoportkörébe jutással kitermeljék a klubok a játékosvásárlásra fordított pénzt. A Dinamonál az a ritka, ha egy évben nem jutnak be valamelyik kupa csoportküzdelmébe. Az elmúlt 10 évben csak egyszer nem sikerült.

A nagy különbség az, hogy ők a futballból csináltak pénzt, nekünk viszont előbb sok pénzből kell futballt csinálni, hogy utána már a futballal lehessen pénzt keresni.

Persze neki lehetett volna állni építkezni alulról, de ha valami olyan mélyen volt, mint a magyar foci, akkor az szinte reménytelen, de mindenképpen nagyon lassú folyamat. De ezen most már kár sopánkodni.

Az előrelépés érdekében a következtetés ezért nem az, hogy "bezzeg a Dinamo Zagreb", hanem az, hogy a maguk útján sokkal előrébb járnak, de ez az út követendő, mert járható, és láthatóan eredményes. A magyar labdarúgásnak sincs más esélye.

A Ferencváros tehát fájó vereséget szenvedett, de most egész egyszerűen itt tart. Mindazonáltal messzebb jutott, mint az elmúlt években. És mindez általában igaz a magyar labdarúgásra is. És hogy a végére azért legyünk egy kicsit szenvedélyesek és kevésbé racionálisak is: egyszer talán mi is majd újra játszunk világbajnoki döntőben, ahogyan a horvátok tavaly.

Kép:MTI