A Romániában gyermekek ellen elkövetett rémtettek kapcsán szólalt meg ismét a ferences szerzetes.
Sokan értesültek arról, hogy egy 60 év fölötti ember tizenéves lányokat rabolt el, gyilkolt meg. Emiatt az alábbi sorokat fogalmazta meg Csaba testvér, elsősorban kollégái számára:
A ránk bízott gyermekek testi, lelki, szellemi integritását meg kell óvni. Vigyázzatok, hogy a nyár folyamán ki, hol merre járkál, kivel barátkozik, ismerkedik, mert lám felnőtt emberek között ilyen "vadállatok" is vannak.
Kötelességünk számon tartani azt is, hogy a gyerekeink a vakáció során milyen társaságba keverednek, kikkel barátkoznak, "kik legyeskednek" a lányaink körül.
Tegyünk meg mindent, hogy testben, lélekben szellemileg ép, egészséges, töretlen gyerekeket, fiatalokat neveljünk.
Bármilyen gyanús helyzetben gyúljon ki a piros lámpánk, és védjük meg a ránk bízott életeket akár az alapítvány vezetősége vagy a rendőrség bevonásával is.
Aggódó szeretettel,
Csaba t.