Marozsán Dzsenifer harmadjára lett a legjobb német focista
SZEMlélek 2019. július 29.

Marozsán Dzsenifer harmadjára lett a legjobb német focista

Ezt a ragyogó eredményt a Kicker sportlap éves szavazásán érte el ismét, sorozatban harmadjára. Mindezt úgy, hogy tavaly három hónapig nem edzhetett tüdőembóliája miatt – írja a Kicker.

qmdujknkn1f1mklwahbu.jpg

Nem számítottam erre, főleg mert ahogy mindannyian tudjuk, a betegségem miatt elég nehezen kezdődött számomra a szezon.

– mondta a magyar származású játékos a lapnak, hozzátéve, hogy a futball hónapokig másodlagos volt számára, az pedig, hogy így is megkapta a díjat, nagy megtiszteltetés, aminek rettentően örül.

Marozsán 159-et szerzett meg a leadott 477 szavazatból, a második helyen jócskán lemaradva a wolfsburgos Alexandra Popp, a harmadikon pedig a freiburgos Giulia Gwinn végzett. Marozsán fölénye egyébként nem meglepő: annak ellenére, hogy a vb-n lábujjtörése miatt csak két meccsen tudott pályára lépni, a Lyonnal bajnok és kupagyőztes lett, és a BL-t is megnyerte, méghozzá úgy, hogy a budapesti döntőben ő lőtte csapata első gólját.

A szavazáson a férfiaknál egyébként Marco Reus lett az első, aki hét év után nyerte el újra a díjat, ezúttal azonban a Borussia Mönchengladbach helyett a Borussia Dortmund játékosaként. A legjobb edző Jürgen Klopp lett, akit szintén hét év után tüntettek ki újra.
Forrás: index.hu Kép: kicker.de

 

 

süti beállítások módosítása