Ellepték a "szentjánosbogarak" Jászjákóhalmát
SZEMlélek 2019. július 13.

Ellepték a "szentjánosbogarak" Jászjákóhalmát

A közösség erejéről, szerepéről szereztek tapasztalatot a különleges tábor résztvevői.

szentjanosbogar.jpg

Nem akármilyen „szentjánosbogarak” özönlötték el a napokban Jászjákóhalmát. A település adott ugyanis otthont a Szentjánosbogár elnevezésű keresztény tábornak, ahová az ország számos pontjáról érkeztek fiatalok. A helyi családok néhány napra befogadták a számukra idegen „bogarakat”, akik Isten- és emberszeretetükkel fényt hoztak a hétköznapokba.

A közel kilencven „szentjánosbogár” között hetven kilenc és tizenhat év között fiatal, valamint tizenkilenc felnőtt vett részt a programon. A gyerekeket helyi családok fogadták be, ahol reggelit, vacsorát és vendégszeretetet kaptak. A fiataloknak Koronkai Zoltán jezsuita szerzetest mondott „napi útravalót” a közösség szerepéről, erejéről. A település először adott otthont a tábornak, amit egyébként Dunakeszi két plébániájának családjai hoztak létre még a nyolcvanas években, hogy keresztény értékrendű, tartalmas kikapcsolódást biztosítsanak gyermekeiknek. A kezdeményezés folyamatosan növekedett, és később országosan ismertté vált.

(Forrás: szoljon.hu; fotó: szoljon.hu/Illés Anita)

süti beállítások módosítása