Párizs klímavészhelyzetet hirdetett
SZEMlélek 2019. július 10.

Párizs klímavészhelyzetet hirdetett

A francia főváros önkormányzata kedden klímavészhelyzetet hirdetett és a 2015-ös párizsi klímaegyezmény megvalósítására szólította fel a politikusokat.

parizs_1.jpg

A város vezetése arról is döntött, hogy Párizsban létrehoznak egy "klímaügyi akadémiát" a fiatalok számára. Emellett létrejön egy állandó szakértői tanács is, amelyhez környezetvédelmi kérdésekkel lehet fordulni.

Párizsban jövőre tartják az önkormányzati választást. A polgármester, Anne Hidalgo nemrégiben több környezetvédelemmel kapcsolatos kezdeményezést jelentett be, egyebek mellett az autós közlekedés korlátozásáról, valamint az Eiffel-torony környékének "zöldítéséről".

"Párizs, más városokhoz hasonlóan, éghajlati vészhelyzetet hirdet" - jelentette be Celia Blauel, a környezetért felelős polgármester-helyettes.

Korábban London, majd a brit fővárost követve a kanadai Vancouver, az amerikai Oakland, a svájci Bázel döntött ugyanígy. A francia parlament alsóháza, a Nemzetgyűlés június végén szintén klímavészhelyzetet hirdetett, ugyanakkor konkrét intézkedések egyelőre nem történtek.

A francia fővárosban írták alá az ENSZ 2015 decemberében elfogadott klímaegyezményét. A párizsi megállapodás legfőbb célkitűzése, hogy a globális felmelegedést lehetőség szerint az iparosodás előtti időkhöz képest 1,5 Celsius-fokon belül, vagy legalább 2 Celsius-fok alatt kell tartani.

A megállapodás részesei nemzeti vállalásokat tesznek a globális felmelegedést okozó üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére. Az egyezményt az ENSZ 193 tagállama közül 185 ratifikálta. Nem csatlakozott hozzá Oroszország, Donald Trump amerikai elnök pedig 2017-ben bejelentette, hogy az Egyesült Államok 2020-ban kihátrál a megállapodásból.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása