Régen ezt mondták akkor, amikor valaki nagyon összezavarodott, alapjaiban ingott meg. Ma egyre inkább életérzéssé kezd válni ez a mondat.

A minap a fiammal nyári ruhatárfrissítésen voltunk. Amikor beléptünk a Benetton üzletbe, egész sor póló fogadott bennünket, amelyen fiú és lány jelek szerepelnek nagy kérdőjellel a közepén, vagy a nemi identitást elmosó angol nyelvű szövegekkel. Persze mindez a szivárvány minden színében. A jelenség önmagában is összezavaróan hatott rám (utólag elolvastam a brand weboldalán, hogy a kampány állítólagos célja a nemek közötti egyenjogúság megteremtéséhez való hozzájárulás), de aztán bevillant egy másik jelenség is a gondolataimba, amelyet a Walt Disney weboldalán olvastam a minap. Eszerint a világ legnagyobb rajzfilm gyártója és szórakoztatópark üzemeltetője „Magical Pride” néven ünnepségeket szervezett parkjaiban (többek között Párizsban is), amelyen az ismert rajzfilmhősök szivárványszínbe öltöztek és hirdették nemek és szexuális orientációk közötti határok eltörlésének ideológiáját.

Ugyanakkor azt hirdetjük, hogy erős önbizalmú, öntudatos, magabiztos és céltudatos gyerekeket akarunk kibocsátani otthonainkból a társadalomba. Csak nekem tűnik ellentmondásosnak a két üzenet? Hogyan legyenek érett gondolkodású, egészséges önbizalmú gyerekeink, ha mindent elveszünk tőlük, ami stabilitást és biztonságot jelenthet számukra?

A gyerekeknek tudniuk kell, hogy van két ember, aki akkor is kiáll mellettük, ha kisbalták potyognak az égből. Elvettük tőlük ezt a biztonságot, hiszen már több mint felük egyszülős családban nő fel, sokan pedig évekig nem is látják az apjukat (minden tiszteletem azoké a szülőké, akik emberfeletti munkával tartják fenn családjukat és próbálnak két szülő helyett is helytállni). Még meg is ideologizáljuk tetteinket. Sokat hallom párterápiás üléseken, hogy: „Ha elmúlt a szerelem, akkor tovább kell lépni. Csak nem maradhatok benne a rossz házasságomban a gyerekeim miatt? Ezzel hazugságra tanítanám őket.” Mi marad, ha ezt a fontos alapot elvesszük tőlük? A szorongás.

A gyerekeknek tudniuk kell, hogy mit jelent férfinak és mit jelent nőnek lenni. Elvettük tőlük. Mivel vannak emberek, akik küzdenek a nemi identitásukkal, egyesek kitalálták, hogy könnyítsük meg az életüket azzal, hogy állapotukat egészségesnek, normálisnak, sőt kívánatosnak kiáltjuk ki és akkor már nem kell magukat furcsának érezniük (tudom, aki akarja, ezt a mondatot is kicsavarhatja, de hadd tegyem világossá: személyesen ismerek ilyen embereket, önmagammal minden tekintetben egyenrangúnak tekintem őket és minden együttérzésem és szimpátiám az övék, mert láttam, milyen emberfeletti küzdelmeken mennek keresztül olyan dolgok miatt, amelyekről a legkisebb mértékben sem tehetnek). Az eredmény az lett, hogy elvettük a bizonyosságot attól is, aki eddig tudta, hogy hová tartozik. Mi maradt? A szorongás.

A gyerekeknek világos értékrendet kell közvetíteni, hogy különbséget tudjanak tenni jó és rossz között. Ezt is sikerült elvennünk tőlük. Hogy hogyan? Nézzünk néhány példát: a Star Wars korai részeiben teljesen világos volt, hogy kik a jók, és kik a rosszak. Luke Skywalker jó, Darth Vader rossz. Az újabb részekben megjelenik a kis cuki Anakin, aki hol nagyon szeretnivaló és pozitív karakter, hol meg gyerekgyilkos hóhér, aki lemészárolja a Jedi-iskola apró padavanjait. Christopher Reeve idején még teljesen világos volt, hogy Superman a jó oldalon áll, Lex Luthor pedig a gonosz megtestesítője (még bibliai párhuzamok is felfedezhetők a történetben: a mi világunkon kívülről jön valaki, hogy megmentsen bennünket attól, amit mi magunk rontottunk el és ezért még az életét is képes feláldozni). A DC univerzum újabbkori darabjaiban már egyáltalán nem világos, hogy ki a jó és ki a rossz. A rossz olykor nagyon is jónak tűnik, a jó meg rossznak. Ráadásul még a két eddig jónak hitt karakter (Superman és Batman) is egymásnak esik. Ha már megszűnik a határvonal jó és rossz között, akkor mi marad? A szorongás.

Mit tegyek felelősségteljes szülőként, aki nem akarom a vagyonomat később pszichológusokra költeni, hogy a gyerekeim szorongásait kezeljék, amelyeket részben én okoztam nekik azzal, hogy ellensúlyozás nélkül engedtem rájuk hatni mindenféle érdek által vezérelt ideológiát, és azzal, hogy magam is elmulasztottam megadni nekik azt a biztonságot, amire minden gyereknek szüksége lenne?

Először is, nagyon odafigyelek a házasságomra. Mivel tudom, hogy a gyermeket ringató bölcső a szülők egymással való kapcsolata, és azt is tudom, hogy a szülők jó együttműködése alapozza meg a gyermek ősbizalmát, amelynek birtokában később ő is képes lesz ítéletmentesen, félelmek és szorongások nélkül kapcsolódni más emberekhez, meg akarom adni neki ezt az alapélményt. Tudatosan figyelek a házasságomra, igyekszem megoldani a benne felmerülő konfliktusokat, és befektetek a kapcsolatunkba, hogy egyre jobban tudjam azt működtetni.

Másodszor megtanítom őt arra, hogy minden embert tiszteljen, önmagával egyenlő, méltósággal felruházott lényként kezeljen. Tegye ezt mindenki irányába, bármilyen nemű, szexuális orientáltságú, társadalmi osztályú, bőrszínű, vagy képzettségű emberrel is álljon szemben. Ugyanakkor legyen tisztában azzal, hogy ő kicsoda. Legyen világos képe arról, hogy mit jelent nőnek és férfinak lenni, mit jelent egy párkapcsolat és azt hogyan kell működtetni. Legyen meg az erkölcsi ereje ahhoz, hogy kiálljon magáért, és ahogyan ő tisztel másokat, úgy elvárja azt is, hogy őt tiszteletben tartsák és egyenlőként kezeljék a nemével, az orientáltságával, a hitével, a nézeteivel, a fizikai és szellemei adottságaival együtt.

Harmadszor pedig a mindennapok apró dolgaiban, tettekben és szavakban tudatosan építem a belső iránytűjét, amely minden helyzetben segít neki különbséget tenni jó és rossz között. Ehhez odáig megyek, hogy kérdőre vonom a saját értékrendemet, begyűjtöm a legjobb forrásokat, korrigálom a tetteimet és a feltétel nélküli elfogadás légkörében, az életkorának megfelelő világos határok mentén tanítom a jó és rossz közötti különbségtételre és a jó választására – akkor is, ha az nem mindig könnyű.

Dr. Mihalec Gábor
www.mihalecgabor.hu