– Zengj alleluját az Úrnak – ez a dal zúg a kiadatási törvénytervezet ellen tiltakozó mozgalomhoz csatlakozók tömegének ajkáról.
A franciaországi Taizéi Közösség 1974-ben megalkotott énekét énekli a demonstrálók egy-egy csoportja Hong Kongban. A könnyen énekelhető dal nem véletlenül vált a tiltakozási mozgalom „himnuszává": egyszerűsége és harmóniája megragadó, hamar megtanulható. Magyar fordítás is létezik, sőt, több versszakot is írtak erre a dallamra, sokan azzal a kezdősorral ismerik, hogy "Áldjad én lelkem az Urat". Mivel a Roger Schütz által lassan nyolcvan éve alapított közösség ökumenikus jellegű, ezért dalaik a világ minden táján nemcsak a katolikus vagy református, de minden más keresztény közösség körében is elterjedtek.
A közösségi oldalak tanúsága szerint a demonstrálók angolul éneklik a szerzeményt: „Sing Hallelujah to the Lord”.
A Hong Kongban napokon keresztül tartó, több százezer embert megmozdító tüntetéseket az a törvénytervezet váltotta ki, amely lehetővé tenné gyanúsítottak kiadását Kínának.
Az első sorokban éneklő keresztény csoportok jelenlétével is fémjelzett békés tiltakozássorozat inkább emlékeztet „szabadtéri istentiszteletre”, mégis a hatóságok igyekeznek olyan „szervezett zavargásnak” beállítani, amit a jogrend helyreállítása érdekében "kénytelenek" erőszakkal megfékezni.
A rendőrségi brutalitásról szóló riasztó jelentések az egyházi csoportokat még inkább arra buzdították, hogy részt vegyenek a békés demonstráción, és felszólították a hatóságokat, hogy állítsák le az erőszakos intézkedéseket.
A keresztény közösség vezetői az elmúlt hetekben erőteljesen felemelték szavukat a témában. Közéjük tartozik Joseph Zen bíboros, Hong Kong emeritus püspöke, Kína éles hangú bírálója.
A katolikus főpásztor felszólalt a kiadatási törvény ellen tiltakozó gyűléseken és rendkívüli misére hívta a híveket, melynek során együtt imádkoznak Hong Kongért.
(Forrás: sanghaiist.com; fotó: STR/AFP, facebook)