A 71 menekült halálát okozó eset fő vádlottja 25 év börtönt kaphat
SZEMlélek 2019. június 13.

A 71 menekült halálát okozó eset fő vádlottja 25 év börtönt kaphat

Védencének az emberölés vádja alóli felmentését és a büntetés enyhítését kérte az elsőrendű vádlott ügyvédje a 2015-ös embercsempészési ügy másodfokú tárgyalásán.

parndorf.jpg

Az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék négy vádlottat különös kegyetlenséggel, több ember, részben 14. életévét be nem töltött személy sérelmére bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettében és bűnszervezet tagjaként elkövetett embercsempészés bűntettében mondott ki bűnösnek, ezért őket 25 év fegyházbüntetéssel sújtotta, azzal, hogy nem bocsáthatók feltételes szabadságra.

A parndorfi ügyként ismertté vált esetben tíz vádlottat társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettéért marasztalt el a bíróság, őket három és tizenkét év közötti szabadságvesztésre ítélve.

Az elsőfokú ítéletben összesen 26 vádpont szerepel, ezek közül a huszonötödik az, amikor a vádlottak augusztus 16-án hajnalban Mórahalom térségéből elindultak egy hűtőkamionnal, amely rakterébe 59 férfit, nyolc nőt és négy gyereket zsúfoltak. A bezárt emberek rövidesen kiabálással és dörömböléssel jelezték, hogy nem kapnak levegőt. A szakértői vélemény szerint a raktérbe zsúfolt 71 ember az indulástól számított három órán belül - még magyar területen - gyötrelmes körülmények között megfulladt.

Doma István, az elsőrendű vádlott védője azt kérte a táblabíróságtól, hogy védencét mentse föl az emberölés vádja alól. Az ügyvéd szerint a lehallgatott telefonbeszélgetések alátámasztják, hogy védence többször arra utasította a kamiont vezető negyedrendű vádlottat, álljon meg, vegyen vizet és győződjön meg arról, minden rendben van-e a raktérben lévő emberekkel. Ezeknek a felszólításoknak a bolgár férfi azonban nem tett eleget, mert félt attól, hogy ha a teherautó ajtaját kinyitják, lelepleződik.

Az emberölés miatt elmarasztalt többi vádlott védője szintén e vádpont alóli felmentésre tett indítványt. Álláspontjuk szerint a kamiont vezető bolgár férfi csak halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti veszélyeztetés bűntette miatt mondható ki bűnösnek, mivel arra alkalmatlan járművel szállította a migránsokat.

A sofőr azzal védekezett, ha tudja, hogy a kamionnal nem lehet embereket szállítani, el sem indult volna, és eszébe sem jutott, hogy a migránsok azért dörömbölnek, mert nem kapnak levegőt.

A per pénteken a többi vádlott felszólalásával folytatódik. Az ítélőtábla a másodfokú eljárásban előreláthatólag június 20-án hirdet határozatot.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása