Vajon van-e mit ünnepelnünk Pünkösdkor?

Járt utat a járatlanért el ne hagyj! A jól ismert mondás megfontolása néha nagy tévedésektől képes megóvni, ám ha mindig mindenki betartotta volna, talán még ma is barlangban élnénk. Szerencsére alkalmas időben bátor emberek igenis elhagyták a járt utakat, hogy új irányokat keressenek, új módszereket, eddig nem használt eszközöket próbáljanak ki. Nem minden ilyen kísérlet volt sikeres, de a sok nekilendülés egy része a történelem folyamán mindig fejlődést eredményezett.

Ez a folyamatos társadalmi fejlődés igazolja, hogy az alapvetően vallási ünnepen nem csupán a keresztényeknek van okuk az ünneplésre. Sőt, a magukat kereszténynek vallók közül is csak azoknak van igazán mit ünnepelniük, akik nyitottak a megújulásra.

Mert Pünkösd a megújulás ünnepe. Utalhatunk rá akár olyan, máshonnan ismerős kifejezésekkel is, mint innováció, (belső) reformáció, újratervezés, spiritusz... Ezek valahol mind jelen vannak a pünkösdi dinamikában.

Dinamika, milyen különleges kifejezés ez is! Erő van benne.

Amikor valamiben, valakiben nincs dinamika, akkor ott bizonnyal megfogyatkozott a megújulási képesség, hiányzik a spiritusz.

Nézzünk csak rá korunk egyházi közösségeire, akár globális, akár lokális szinten! Vajon van-e bennük, van-e bennünk képesség és akarat a megújulásra? Van-e bennük, bennünk spiritusz? Ugyanezt az önvizsgálatot elvégezhetjük baráti társaságunk, helyi közösségünk, nemzetünk esetében egyaránt.

Olyan időket élünk, amikor mintha különösen az egyházak némely tagjai félnének a megújulástól. – Így szoktuk, ez az én helyem a padban, évtizedek óta ez volt itt a rend – halljuk innen és onnan, s közben valamiért ürülnek a templomok, meg-meghasonlanak a felekezetek képviselői, egymást érik a kimondott szó és a megvalósult cselekedet ellentmondásai...

Mindenkor ideje van a megújulásnak, Pünkösd pedig annak az ünnepe, hogy évente legalább egy alkalommal rácsodálkozzunk ennek a fejlődésnek az ajándékaira. Már az Ószövetségben így szólt az Úr: "Ne gondoljatok a régi dolgokra, és az elmúltakra ne figyeljetek! Íme, én újat cselekszem, most sarjad, talán nem tudjátok?" (Iz 43, 18-19.) Maga az Újszövetség ugyancsak a megújulás lelkületét hordozza, tanítja, szorgalmazza, amelynek fontos kicsúcsosodása a Szentlélek elküldése, a pünkösdi csoda. De a XX. század pápái közül többen is megfogalmazták: a béke új neve fejlődés.

Miközben az új dolgok felé, a fejlődés irányába tekintünk, hasznos ugyanakkor észben tartanunk és szívvel, lélekkel is megfontolnunk: a megújulás fontos feltétele, hogy legyen mit megújítani. Nem a lecserélés, nem a semmiből újrakezdés Pünkösd üzenete, hanem az alapok megőrzése mellett a változtatni valók megváltoztatására törekvés.

Aki úgy gondolja, ő már teljesen készen van, eljutott a tökéletesség legfelső fokára, alighanem tévedésben él. Úgy vagyunk megalkotva, hogy mindig legyen hely, tér, idő a változásra, a megújulásra, a fejlődésre. Hiány-lények vagyunk, igazán emberi jellemvonás a törekvés, a vágyakozás, az alkotási szándék.

Pünkösdkor nézzünk bele bátran a lelkünk tükrébe! Legyünk hálásak mindazért, amiben az utóbbi időben előbbre haladtunk, de ismerjük el azt is őszintén, ha vannak olyan területei az életünknek, ahol még nincs elég spiritusz, ahol teret engedhetnénk a megújulásnak!

(Illusztráció: ascensionpress.com)